A nemzet újjászületését ünnepeljük ma. 1956 után semmi sem volt az, mint előtte, az események világpolitikát befolyásoló ereje máig hat. A forradalmárok adtak újra gerincet a magyaroknak, példát kell vennünk róluk és végre befejezni a rendszerváltozást – mondta beszédében Hölvényi György államtitkár.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Kovászna parkban rendezett ünnepségen az államtitkár kiemelte: a társadalom atomizálása, az egyén teljes lecsupaszítása, a nemzet megsemmisítése és egy lakossággá morzsolt, teljesen kiszolgáltatott nép kialakítása volt az állami terror célja. A kommunista rendszer elvette az ünnepeinket, a hőseinket, megváltoztatta a címerünket, és meg akart fosztani minket a morális tartásunktól – fogalmazott Hölvényi György.
– Soha ilyen tiszta forradalom nem volt, mint a miénk. Egy életre megtanultuk, hogy kizárólag magunkra számíthatunk a többi csak politikai kalkulus. A forradalmárok tudták, hogy ők maguk írják a történelmet, világosan látták: ha helyzet van, akkor tenni kell, akkor nem lehet semmire sem várni. Általuk tudjuk, hogy a szabadság nem csupán egy fogalom, hanem lehetőség, a kiteljesedés lehetősége. Élnünk kell tehát a szabadságunkkal, azzal, hogy saját elhatározásainkat megvalósíthatjuk. Még idő kell ahhoz, hogy a befejezetlen rendszerváltás folyamatát végre le tudjuk zárni. Határozott igent kell tudnunk mondani az igazi értékekre: a szabadságra, a családra, a munkára, a nemzetre és a szolidaritásra – fejezte be beszédét Hölvényi György.
A rendezvényen közreműködött: Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara Csincsi Ferenc vezényletével, Baranyi Péter színművész és Balatonfüred Város összkórusa.
A délelőtti órákban Bibó István szobránál a Tagore sétányon volt koszorúzás, délután hatkor pedig Soprontól Kanadáig címmel a Lóczy Diákszínpad előadása lesz látható a Kisfaludy Galériában.
balatonfured.hu
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben