Elkapták a megrögzött rongálót

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki augusztusban, szeptemberben majd októberben összesen nyolc alkalommal rongálta meg a Kossuth-forrást. A részletes beismerő vallomást tett budapesti férfi ellen, aki elkapásakor is éppen egy újabb akcióra készült, rongálás miatt folyik eljárás.

 

Az ügyben még augusztusban indult eljárás, miután kárt tettek a műemléki védettségű ivókútban. Később folytatódtak a rongálások, összesen nyolc alkalommal dugaszolták el az ivókutat, komoly kárt okozva ezzel, hiszen több ízben tönkrementek az ivóvizet pumpáló szivattyúk.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen folyt az eljárás – egészen mostanáig. A rendőrök ugyanis a hétvégén az egyik bevásárlóközpont előtt elkaptak egy budapesti férfit, aki egy előzetes személyleírás alapján lett gyanús. Előállították, majd átvizsgálták ruházatát: nejlonzacskók, csőelzáró, vakdugó, nikecell darabok, gyorskötöző, csavarhúzó, de még olló is volt nála. A 32 éves férfi bevallotta: újabb akcióra készült, éppen a forráshoz igyekezett. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, beszámolt minden egyes akciójáró, az viszont egyelőre nem derült ki, mi volt a problémája az ivókúttal.

A rendőrök a tettest őrizetbe vették, rongálás miatt folyik az eljárás ellene – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.