Oldal kiválasztása

Milliárdokat hozott a balatoni szezon

Szerző: | 2013-11-05.

A tavalyinál lényegesen több vendég érkezett idén a Balatonhoz, az északi part legnépszerűbb települése ezúttal is Balatonfüred volt, a városba mintegy hatezerrel többen látogattak el, mint az elmúlt évben. Füred mellett Siófok, Hévíz és Zalakaros a tó leglátogatottabb települései.

 

A KSH legfrissebb adatai szerint januártól augusztus végéig, a közel 500 működő balatoni szálláshelyen 1 millió 49 ezer vendég, 3 millió 646 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendéglétszám 3,2, a vendégéjszakák száma 3 százalékkal haladta meg a tavalyi forgalmat. A vendégkör háromnegyedét a hazai látogatók tették ki, számuk – az erős főszezonnak köszönhetően – 3,7, vendégéjszakáik száma pedig 3 százalékkal nőtt.

A külföldi forgalom márciusban és májusban volt kiemelkedő, a főidényben pedig hasonlóan alakult, mint 2012-ben. Így idén augusztus végéig 1,6 százalékkal több külföldi vendéget és 3,2 százalékkal több külföldi vendégéjszakát regisztráltak a balatoni szálláshelyek.

Négy város – Hévíz, Siófok, Balatonfüred és Zalakaros – szálláshelyei fogadták az üdülőkörzet teljes vendégkörének felét, Füredre közel hatezer vendéggel többen érkeztek, mint tavaly – közölte a KSH.

A külföldi vendégek legnagyobb hányada továbbra is német (74 ezer) és osztrák (35 ezer) látogató volt, utóbbiak egyébként a legjobban költő turisták közé tartoznak, illetve a legnagyobb utazási hajlandósággal bíró európai nemzet. Oroszországból jelentősen, mintegy 40 százalékkal, Lengyelországból és Hollandiából 17-18 százalékkal nőtt a foglalások száma, Ukrajnából viszont csupán feleannyi vendég érkezett, mint az előző évben. Az ázsiai földrészről elsősorban kínaiak látogattak a Balatonhoz: a tavalyinál egynegyedével többen (6 ezer fő). Az üdülőkörzet vendégeinek kétharmada a szállodákat, 12 százaléka a panziókat és üdülőházakat választotta. 170 ezer látogató pedig a balatoni kempingekben szállt meg.
A KSH szerint a balatoni kereskedelmi szálláshelyek 34,1 milliárd forint (az országos bevétel 17 százalékát kitevő) bruttó bevételt értek el. A bevételek 56 százaléka a szállásdíjakból, 16 százaléka a szálláshelyek üzemeltetésében lévő vendéglátóegységek forgalmából származott.

Forrás: KSH

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Június 3
  • 03

    Arács Napja

    09:00 -20:00
    2023.06.03
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kulturális programok.

    Kerékpáros vetélkedő

    09:00 -19:00
    2023.06.03-2023.06.04
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Hurrá bringázunk!

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004