Az informatika maga a rendszerváltás

Az informatika eszköz a társadalmi felzárkóztatásra, egy lehetőség, amellyel jobb munkahelyek teremthetők. Kitörési pontot, perspektívát nyújt, de legfőképp általa végre be tudnánk fejezni a rendszerváltást – mondta az Infotér konferencia megnyitóján Soltész Attila elnök.

 

Immár negyedszer rendezik meg a városban az Infotér Konferenciát, az ország egyik legjelentősebb informatikai fórumát, amelyen ezúttal kiemelt figyelmet kapnak az információs társadalom kiépítésének aktuális kérdései és lehetőségei, illetve a területet érintő jelentős fejlesztések.

– Látjuk, hogy a civil életben milyen mértékben van jelen az informatika, a közigazgatásnak ezzel a fejlődéssel minimum lépést kell tartania, de inkább a fejlődés egyik motorjának kell lennie. Még van feladatunk bőven, de nincs is más lehetőség, nem szabad lemaradni ebben a versenyben, hiszen az informatika maga lehet a rendszerváltás befejezése – fogalmazott Soltész Attila, az Infotér elnöke, a kétnapos konferencia megnyitóján.

Az Anna Grand Hotel dísztermében rendezett fórum nyitóelőadásában Doncsev András, parlamenti államtitkár a kormány elmúlt években megvalósított informatikai fejlesztéseit ismertette, kiemelve az egyetemeken illetve a különböző múzeumokban elérhető új szolgáltatásokat.

A magyar információs társdalom fejlettségi szintje kissé elmarad az uniós átlagtól. Az internethasználatban és az elektronikus kormányzati szolgáltatások használatában az uniós átlag közelében van Magyarország, az online vásárlásoknál viszont az utolsó egyharmadban vagyunk, míg az online játékban az első egyharmadban.
Az Európai Unió infokommunikációs szektora a jelenlegi költségvetési periódusban jelentős mértékben leszakadt az Egyesült Államoktól és az ázsiai feltörekvő országoktól, mivel az EU döntési-finanszírozási rendszere nincs felkészülve egy ilyen dinamikus innovatív ágazat támogatására. A kormány a közeljövőben négy fő terület fejlesztését kívánja támogatni: az informatikai infrastruktúrát, az informatika “keresleti oldalának” bővítését – elsősorban a digitális írástudatlanság felszámolásával-, a szektor szereplőinek piaci megerősítését exportképes termékek előállításához, valamint a nemzetközileg is versenyképes informatikai oktatást – hangzott el a fórumon.

A központi infokommunikációs fejlesztési tervek és az ágazati informatikai feladatok megvalósításának és összehangolásának kérdéseivel, a gazdasági szektorok közötti informatikai együttműködés elősegítésének lehetőségeivel, valamint az információs társadalom építésének kihívásaival foglalkozik majd az idei konferencia.
Az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közös szervezésében megrendezett szakmai fórumon a négyéves kormányzati, illetve a hétéves uniós tervezési ciklusban elért eredményeket és hiányosságokat összegzik a résztvevők. A konferencia lehetőséget ad az egyeztetésre is a kormányzat és a civil szféra között a következő költségvetési ciklusban követendő stratégia kialakításához.

A november 7-8. között zajló rendezvényen ezúttal is kormánytisztviselők, közintézmények dolgozói, önkormányzatok vezetői, cégek, civil szervezetek képviselői, illetve a kutatói-oktatói szektor hazai és nemzetközi szakértői vesznek részt. A konferencia részletes programjai itt.

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.