Borászati kiállítóteret adtak át a Látogatóközpontban. A Tőkétől a palackig című kiállítás a Balatonfüred-Csopaki Borvidék múltját és jelenét mutatja be archív felvételek, korabeli eszközök illetve régi dokumentumok segítségével. A házban persze finom borokat is lehet kóstolni.
– Szerettük volna megújítani a Borok Házát, ezért alakítottuk ki ezt az időszaki kiállítást, amely szépen illeszkedik a már az épületben lévő borgaléria kínálatához. Múlt és jelen találkozik itt – fogalmazott Vászolyiné Dobrosi Ágnes, a helyi turisztikai egyesület elnöke, akihez csatlakozva Hári Lenke alpolgármester és Varga Zoltán, a Balatonfüred – Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanácsának vezetője is kiemelte: remélik, hogy a kiállítás láttán a látogatók kedvet kapva megkóstolják a helyi borokat és felkeresik a füredi borászokat.
Praznovszky Mihály irodalomtörténész a megnyitón emlékeztetett arra, hogy a 19. század óta járnak Füredre a szépírók, mi másért, mint a finom borokért. Csokonai csikóbőrös kulcsával gyűjtögette itt a nedűket, Vörösmarty rajongott az arácsi borért, Jókai, Gárdonyi kóstolt, amennyit csak lehetett, Krúdy Gyuláról nem is beszélve, és itt járt Ady Endre is, akinek a bor egyszerre mámor és malaszt.
– Ez a tárlat azokról szól, akik megművelik a szőlőt, akik kitűnő bort készítenek belőle és azokról, akik aztán megisszák – mondta Praznovszky Mihály.
A megnyitó ünnepséget Lichtneckert András helytörténész rendhagyó kiállítás ismertetője zárta amiből egyebek mellett kiderült: a bor nem is alkohol, hanem a népi táplálkozás egyik elengedhetetlen része.
A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület a szervezet tevékenységeinek fejlesztésére kiírt pályázaton mintegy 63 millió forint uniós támogatást kapott, a program egyik legfontosabb eleme a reformkori városrészben álló látogatóközpont földszintjének belsőépítészeti megújítása illetve a borászati tematikájú kiállítótér kialakítása volt, amelyre 22 millió forintot költöttek.
Az időszaki kiállítás ingyenesen megtekinthető a Turisztikai Látogatóközpontban (Blaha Lujza u. 5.) a Tourinform iroda nyitva tartási idejében.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben