Oldal kiválasztása

Újabb jelentős turisztikai fejlesztések

Szerző: | 2014-01-16.

63 millió forint uniós támogatást kapott tavaly a helyi turisztikai egyesület. Marketingre, rendezvényre, imázs filmre, turisztikai látnivalókra költötték a pénzt. A fejlesztések folytatódnak.

 

A támogatás keretében a Koloska-völgyben nordic walking útvonal létesült, a Tourinform iroda földszintjén Tőkétől a palackig címmel borászati kiállítás nyílt, tematikus kiadványokat adtak ki, tanulmányokat, felméréseket készítettek, megrendezték a Romantikus Reformkor-Séta a századok között fesztivált, és elkészült a várost bemutató turisztikai film is – összegzett Vászolyiné Dobrosi Ágnes, az egyesület elnöke.

– Idén tavasszal átadjuk a látvány szökőkutat az Esterházy strand mólóján, ez az egyik kedvenc fejlesztésünk, a régióban egyedülálló, igazi attrakció lesz – tette hozzá az egyesület elnöke.

A rendezvényen felszólalt Bóka István polgármester is, aki hangsúlyozta: nagyon fontos a helyi turisztikai egyesület megerősítése, a jelenleginél több füredi vállalkozónak és civil szervezetnek kell csatlakoznia az egyesülethez.

– Az önkormányzat bármelyik turisztikai feladatot szívesen átadja az egyesületnek, amint az kellő legitimitással rendelkezik. Alulról kell építkezni, ezért fontos, hogy minél több tagja legyen a szervezetnek. Vannak előttünk külföldi példák, tudjuk, hogy a szemléletváltáshoz idő kell – vélekedett Bóka István, aki kiemelte: 2014-20 között a tervek szerint tovább folytatódnak majd a turisztikai fejlesztések a városban.

– Egy 800 milliós projektben gondolkodunk, amely Füred legszebb tájait, építészeti értékeit mutatná be, összekötve mindezt az aktív turizmussal – mondta a polgármester. A tervek szerint az említett élményút az Aranyhíd sétányról indulva, Arácson át, a Koloska patak mentén haladva felérne egészen a Kéki-völgyig, ahol új szálláshely létesülne, a Lóczy-barlangnál pedig egy látogatóközpont fogadná a vendégeket.

– Füred neve már önmagában vonzerőt jelent, ám azzal, hogy a látogatók előtt a város eddig kevésbé ismert részeit is látványosan bemutatná, tovább gazdagítaná a turisztikai kínálatát – fogalmazott Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Vaszary Villában rendezett eseményen megtartották a helyi turisztikai egyesület tisztújító közgyűlését is. Az egyesület elnöki tisztére Vászolyiné Dobrosi Ágnes volt az egyetlen jelölt, akit a jelen lévő tagok újabb négy évre megválasztottak.

Szintén szavazással döntöttek a szervezet egyes szekcióinak vezetőiről. A kulturális szekció vezetője Lakatosné Kositzky Anett, a sport részlegé Böröcz István, a szállodáké Vászolyi Judit, a vendéglátóhelyeké Szöllősi Tamás, a borászoké Varga András, a magánszállásoké pedig Gerner János.


balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart