Oldal kiválasztása

Terjeszkedik a közalapítvány – Újabb könyvek

Szerző: | 2014-02-11.

Idén öt kötet és a Tempevölgy folyóirat négy számának kiadását tervezi a Balatonfüred Városért Közalapítvány. Országosan terjesztenék a kiadványokat, van, amit újra nyomtatnának.

Az alapítvány ebben az ében 8,6 millió forintból gazdálkodhat, ez az önkormányzati támogatás mellett, magánszemélyek, cégek felajánlásaiból illetve pályázati forrásokból tevődik össze. A legfontosabb feladat továbbra is a helyi értékeket, a helytörténeti ismereteket feltáró és bemutató könyvsorozat folytatása, de városi egyesületeket is támogatnak, idén például a törökországi Nilüferi Sport Fesztiválon fellépő Balatonfüred Néptánc Együttest.

– Öt könyv kiadását tervezzük az idén. Már nyomdában van, a város 2009-13 közötti kitüntetettjeiről szóló kötet valamint hamarosan megjelenik a díszpolgárokat bemutató sorozatunk újabb darabja, amely Kutas Árpádnak állít emléket. Folytatjuk a helytörténeti kiadványainkat is, Lichtneckert András történész ezúttal Pap Gábor református püspök, arácsi lelkész életpályáját foglalja össze valamint összegzi egyebek mellett a bécsi forradalomról, a füredi színházról, a Balaton-felvidékről szóló írásait, amelyek értékesek a magyar történelem szempontjából is – fogalmazott a balatonfured.hu kérdésére Molnár Judit, az alapítvány elnöke.

Az alapítvány eltökélt szándéka, hogy a nagyobb érdeklődésre számot tartó kiadványaiknak országos nyilvánosságot biztosítsanak. A Tempevölgy folyóirat már be is mutatkozott Budapesten illetve Veszprémben, néhány népszerű, megjelent kötetet, mint például A balatonfüredi savanyúvízi gyógyfürdő története című könyvet pedig igyekeznek az országos terjesztésbe beilleszteni, már felvették a kapcsolatot a megyei könyvtárakkal és több könyvterjesztővel.

– Van több olyan kiadványunk, amelyek igen népszerűek, de már hozzáférhetetlenek. Az egykori füredi képeslapokból szerkesztett tetszetős könyvnek vagy a város nevezetes épületeit illetve emlékjeleit bemutató köteteknek nagy sikere volt, most is van irántuk érdeklődés. Terveink szerint ezeket a kiadványokat kiegészítve, újraszerkesztve ismét kiadnánk. A könyvek idegenforgalmi reprezentációs célokra is kiválóan alkalmasak. Persze az ehhez szükséges anyagi forrásokat elő kell teremtenünk, pályázunk is ennek érdekében.
Szűkösek a lehetőségeink, ezért minden támogatást szívesen fogadunk illetve várjuk az adó egy százalékából származó felajánlásokat is. Célunk változatlan, a helytörténet színvonalas feldolgozása és bemutatása illetve a városi sport, kultúra és oktatás támogatása – válaszolta kérdésünkre az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az 1996 óta működő közalapítvány eddigi tevékenysége során egyebek mellett kiadta a város monográfiáját, amelyet minden füredi családhoz ingyen eljuttattak. Felújíttatta a szívkórház parkjában álló egykori zenepavilont, közreműködött a Tagore sétányon álló Deák Ferenc emlékmű létrehozásában, a 71-es főút körforgalmába pedig egy 1820-ban készült szőlőprést helyezett el.
A közalapítvány alapvető feladatának tartja a város elmúlt évszázadai történetének feldolgozását, melynek során az elmúlt tíz évben több mint hatvan kötetben mutatta be Balatonfüred múltjának egy-egy szeletét, ez a sorozat tavaly négy újabb könyvvel gazdagodott. A megjelent kötetek itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart