Füredi verklis Brüsszelben

Pár napra elhagyja törzshelyét, a Tagore sétányt és Brüsszelbe megy. Horváth Zsolt kintornás, évek óta tekeri a zenedobozt, romantikus, édes-bús dallamokat, keringőket csal ki belőle.

Gyerekkori álmát valóra váltva, hat éve verklis, jellegzetes figura, lassan hozzátartozik a város imázsához.

Tavaly részt vett az első magyar verklis fesztiválon, amelyen hatvan kintornás gyűlt össze a világ minden tájáról, ő volt az egyetlen magyar. A találkozón a legszebb verklinek választották meg a hangszerét.
Most Brüsszelbe készül, ahol március 18-án, egy szlovén képviselő az Európai Parlamentben szólal fel a verklisek, utcazenészek érdekében. Hogy a szavaknak nyomatéka is legyen, többen, a világ minden részéről a belga fővárosba utaznak, megszólaltatják a verkliket a parlamentben majd a város utcáin is.
– Ez régen egy szakma volt. Jelenleg kevesen vagyunk, bár néhány országban új reneszánsza van ennek, itthon 5-6 olyan verklisről tudok, aki kijár az utcákra zenélni. A fesztiválon szembesültem azzal, hogy a verklisek, érkezzenek bárhonnan, szinte testvérnek tekintik egymást. Meg kell őrizni ezt a közösséget, ez egy szép hagyomány, jó lenne megőrizni, becsben tartani, erről szól a brüsszeli esemény – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Horváth Zsolt, aki saját költségén utazik ki Brüsszelbe.

– A verkli számomra hangszer, mert muzsikus szív kell a megszólaltatásához. Fontos a dallam és a tempó is, hiszen másképp kell tekerni egy keringőt és másképp egy ragtime-ot. A békebeli idők hangulatát idézi ezért szerettem bele még gyerekkoromban. Később, amikor már a füredi vegyeskarral voltak fellépéseink, több városban is találkoztam vele. Tíz évig kutattam a verkli után, míg egy licitáláson nagy nehezen megszereztem a jelenlegi hangszert. Ez egyedi darab, nincs még egy ilyen a világon. Egy babakocsira felépített 26 sípos, tulajdonképpeni mini orgona. Büszke vagyok rá, mert nem egyszerű ilyet találni – magyarázza.

1900-tól jószerivel a második világháborúig mintegy ötezer utcazenész, kintornás szórakoztatta a budapesti bérházak lakóit illetve a ligetekbe járó polgári közönséget. A második világháború után azonban nem maradt épségben egyetlen sípláda sem, múzeumokban van belőlük csupán egy-két darab.

Horváth Zsolt közel száz melódiát tud játszani verklijén, de folyamatosan bővíti a repertoárt. A sajátos hangzásért a gyerekek éppúgy rajonganak, mint a felnőttek, ezért népi iparművésszel készíttetett mini verkliket, amelyek ugyan más mechanizmussal működnek, mint a több milliót érő kintornája, de ugyanúgy papírszalag segítségével szólaltatják meg a dallamokat. Vigyék csak haza magukkal ezt a hangzást, tekerjék meg és érezzék, hogy ehhez szív kell – mondja, és hozzá teszi: a kintornát rendszeresen összekeverik a wurlitzerrel, pedig előbbit a szív, utóbbit pedig csak egy automata működteti.

 

A verkli mechanikus hangszer, az oldalán levő kar tekerésével levegőt pumpálnak a fújtatókba, s működtetnek egy forgó hengert, amely lyukszalag vezérléssel továbbítja a levegőt a síprendszerhez. A dalok tekercseken vannak – íme, a rövid leírás a korabeli tekerőlantról, amit kintornának is hívnak. Olaszországban készítettek először ilyen öt hangú, rögzített dallamokat játszó zeneládát. Már a 18–19. században használták templomokban illetve utcai hangszerként. A feljegyzések szerint sokszor egy majom ült a zeneláda tetején, s gyűjtötte a zenéért járó pénzt.

Horváth Zsoltot gyakran hívják vásárokba, filmforgatásokra, idén megy Lengyelországba és Romániába is zenélni. Füreden több fesztivál állandó résztvevője, és hacsak teheti a Tagore sétányon is zenél.

– Szeretek a sétányra kimenni, amint megszólal a verkli máris körém gyűlnek az emberek. A hangja valahogy vonzza a figyelmet. Azt szeretem a legjobban, hogy idegen emberek körbeállnak és csupán a zene, a régi időket idéző hangzás folytán elkezdenek egymással és velem beszélgetni, felidézik a gyerekkori emlékeiket. Nem kell ennél több – mondja.

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.