Oldal kiválasztása

A neten dicsekedett

Szerző: | 2014-03-21.

Közösségi oldalán számolt be a lopásról. A férfi azonnal lebukott.

 

Vádemelési javaslattal küldte meg a Balatonfüredi Rendőrkapitányság az ügyészségnek E. Gy. 32 éves balatonfüredi és B. Zs. 34 éves vászolyi lakosokkal szemben kisebb értékre elkövetett lopás vétségének elkövetése miatt folytatott büntető ügyet.

A bűncselekményt február 7-én, az esti órákban egy balatonfüredi vállalkozás telephelyén követte el a két gyanúsított, akik közül az egyik a vállalkozás alkalmazásában állt. A két férfi közül az egyik, a közel 200.000,- Ft. értékű hegesztő elektródákat, kerekeket és ipari seprűgépet, már nap közben összekészítette, majd a munkanap végén a telephelyen kívülre helyezte el, és az éjszaka folyamán a másik férfi segítségével elszállította. A sértett azonban még időben észlelte a lopást, és azonnal feljelentést tett, valamint jelezte, hogy az egyik elkövető közösségi oldalán beszámolt egy ismerősének a lopás sikeréről.

A nyomozók azonnal intézkedtek, a házkutatás során az eltulajdonított tárgyakat lefoglalták, így a csalással okozott teljes anyagi kár megtérült.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart