Posztumusz borlovaggá avatták a szőlőhöz és borhoz egyaránt értő Jókai Mórt a Balatonvin Borrend jubileumi ünnepségén. Az író büszke volt vörös-borára, villája kertjébe is szőlőt ültetett.
A baráti társaság alapította Borlovagrend mára az ország legnagyobb tagságú ilyen egyesülete.
A Fehér templomban tartott rendezvényen rendhagyó módon borlovaggá avatták Jókai Mórt, nem kis örömére a másik két avatottnak, Kun Sándor Csaba szőlész-borásznak és a felsőörsi Lajos Mihály Milkónak, akik így a borrend nagykönyvében egy lapra kerültek a szőlőhöz nagyon is értő írófejedelemmel.
Jókainak egyébként megjelölt padja is van a református templomban, 1870 és 1886 között, füredi tartózkodása alatt rendszeresen megfordult itt. A szőlő- és kertművelési ismereteiről pedig Kertészet gazdászati jegyzetek című füzetkéjében tesz tanúbizonyságot. Jókai, aki vörösborára volt büszke, Füreden a villa mögött csak csemegeszőlőt ültetett, de svábhegyi birtokán már nagy szüreteket tartott – hívta fel a figyelmet az író ilyen fajta tehetségére Praznovszky Mihály irodalomtörténész.
A rendezvényen a Füred tévé stábja felvételt készített. Videó itt.
1984 márciusában egy baráti társaság, alig nyolcan alapították meg a Balatonvin Borlovagrendet. Mára az ország legnagyobb tagságú ilyen egyesülete, amelynek több mint ezer nagykövete, azaz pártaló tagja is van. A szőlészettel, borászattal foglalkozók mellett a tagok között művészek, politikusok, közéleti emberek is vannak, akik hírét viszik a táj kitűnő borainak.
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben