Oldal kiválasztása

A Balaton legnagyobb tragédiája

Szerző: | 2014-05-27.

Hatvan évvel ezelőtt borult fel majd süllyedt el a Pajtás gőzhajó, a parttól alig pár méterre. A legnagyobb balatoni hajószerencsétlenségben huszonhárman lelték halálukat.

 

1954. május 30-án a Pajtás csavargőzös kora délelőtt futott ki a balatonfüredi hajóállomásról. A közelben éppen vitorlásverseny zajlott, s az utasok – hogy jobban láthassák a viadalt – a hajó egyik oldalára tódultak. Az éppen kanyarodó jármű megdőlt és elsüllyedt. Szemtanúk szerint a partról is hallani lehetett az utasok segélykiáltásait. Huszonhárman meghaltak, ötvenhatan megsérültek. A korabeli sajtó nem számolhatott be a tragédiáról, ezért a közvélemény csak harminc évvel később értesült a tömegszerencsétlenségről.

A hajó délelőtt indult el Siófokról, száz utassal a fedélzetén. Az irány Tihany volt, Balatonfüreden keresztül. Az út során Füredig semmi vészjósló nem történt, bár később néhány szemtanú azt vallotta, már ekkor is megdőlt a hajó. 11 óra 30 perckor a zsúfolásig megtöltött füredi móló keleti részén kötött ki, orrával a Tagore sétány felé.

Az utasok ki- és beszállása után a hajó Tagore sétány irányába éles jobb fordulóval Tihany felé vette az irányt. A fedélzeten ekkor 192 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. Legtöbben a gyereknapot ünnepelték a hajókázással, és figyelték az elindult vitorlásversenyt. A látványos rajtot figyelve rengeteg utas a hajó bal oldalán nézelődött, amitől erősen megdőlt a Pajtás. Az utasok ekkor megijedtek, és átszaladtak a hajó jobb oldalára, ami ettől a másik felére dőlt, és erősen kilengett. Az éles forduló alatt a Pajtás először balra, majd jobbra billent, majd a bal oldalára dőlt, és süllyedni kezdett, miközben kitört a pánik. A feljegyzések szerint a fűtő, Vámosi Gyula, aki kabinjában ragadt, halála előtt nem sokkal még kiengedte a kazánból a gőzt, hogy a hajó ne robbanjon fel.
A felborult hajó a bal oldalára dőlve süllyedt el, majd megült a fenéken. Szerencsére félig kiállt a vízből, így az utasok nagy része felkapaszkodhatott az oldalára.

Huszonhárman, 22 utas és a fűtő lelték halálukat a hullámsírban, több mint 50 ember megsérült. Mivel a hajó a parttól pár méterre borult fel, a parton állók közül többen beugrottak segíteni. A vitorlásversenyt azonnal lefújták, a versenyezők aktívan részt vettek a mentésben. Nekik köszönhető, hogy nem lett több áldozat.

Később, még napok múlva is találtak néhány iszapba süllyedt áldozatot. A levéltári kutatások és a visszaemlékezések szerint a legfiatalabb áldozat hét, a legöregebb 68 éves volt, a többiek 20-25 évesek voltak.
Néhány különös esetről is szólt a fáma. Egy édesanya például a babakocsival együtt vízbe dobta csecsemőjét. A gyermeket a pólya fenntartotta a vízen, kimentették, és a mamája is megmenekült. Több szemtanú is állította elsőként egy jutalom úton lévő katonatiszt esett át a korláton a boruláskor. Tetemét két nap múlva találták meg, a hajótest az iszapba nyomta. Egy nőt a szűk hajóablakon rángattak ki, csontig lenyúzta az ablakkeret a csípőjéről a húst, de életben maradt. Orosz katonák is voltak a hajón, őket a csizmájuk húzta a mélybe.
Egyesek látni véltek egy ismeretlen katonatisztet, aki a történtek láttán belevetette magát a vízbe, sikerült is valakit a partra vonszolnia, aztán újra visszaúszott, megint megmentett valakit, harmadszor is fordult, de akkor már a saját életet sem tudta megmenteni. Menyasszonya hiába várta a parton.

Az államvédelmisek a turisták fényképezőgépeiből kihúzták a filmeket, megfélemlítették a szemtanúkat, hogy nem beszélhetnek senkinek arról, amit ott láttak. A mentéssel viszont egyáltalán nem foglalkoztak. A Pajtás gőzös tragédiájáról tilos volt beszélni, közel 30 évig tiltott téma volt, az elhallgatás miatt azonban sok téves hír terjedt a balesetről, akadtak olyanok, akik ötszázra tették az eltűntek számát.

A baleset után azonnal letartóztatták a kapitányt és megkezdődött a vizsgálat. Nyolc hónapig volt előzetes letartóztatásban, amíg kimondták az ártatlanságát. A vízből kihalászott hajónaplónak köszönheti, hogy bebizonyosodott, nem volt túlterhelve a hajó, így elkerülte a halálbüntetést.

Néhány nappal a hajó kiemelése után elvégezték az addig megmagyarázhatatlanul elmaradt stabilitáspróbát. Mindössze tizenegy személy, adott jelzésre, a hajó egyik oldaláról a másik oldalára futott, ezután pedig vissza; s ezt még kétszer megismételték, mindig a dőlés irányában. Harmadik kísérletre már abba kellett hagyni, mert különben felborult volna a hajó.

A tragédia emlékére 1999-ben a város önkormányzata, a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Hajózási Társaság egy szobrot állított a Tagore sétányon. A hatvan éves évforduló alkalmából idén is megemlékezést tartanak. Részletek itt.

A Pajtás 1918-ban készült egycsavaros utasszállító gőzhajó volt, amely 1945-ig szállította az utasokat a Duna két partja között, mígnem a háborúban elsüllyedt. Egy évvel később emelték ki, majd a helyreállítást követően ismét forgalomba állították. A II. világháború alatt a balatoni hajókat mind felrobbantották és az ország újjáépítését követő lassan meginduló turizmust nem volt mivel kiszolgálni. Ekkor jött az ötlet, hogy három dunai gőzöst felúsztassanak a Sió-csatornán. Ezek egyike volt a Pajtás, amely 1951-ben került a Balatonra. Hat méterrel meghosszabbították a tetőt és a mentőcsónakokat a fedélzet fölött helyezték el, az ablakokat kicserélték – mint később kiderült az átalakítás során az alapvető stabilitási követelményeket sem vették figyelembe.
A Pajtás személyzete és akkori kapitánya Heisz János is észlelte és jelentette is a veszélyes labilitását, de az illetékesek nem tettek semmit.

Forrás: hajokanno.atw.hu, hajoregiszer.hu, balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart