Oldal kiválasztása

Miss Balaton – szűkül a kör

Szerző: | 2014-06-19.

Ellepték a füredi hotelt a Miss Balaton 2014 szépségversenyre jelentkező hölgyek. A top 100 versenyző sorsa azonban nem csak a zsűrin múlik, bárki szavazhat a legszebbekre.

 

A résztvevőket az Anna Grand Hotelben zajló megmérettetés előtt négy korábbi szépségkirálynő, Polgár Kriszta, Dobó Ági, Kocsis Alexandra és Magony Szilvi illetve Horváth Éva a verseny koordinátora készítette fel és látta el tanácsokkal.

A jelentkezők többek között gyakorolták, hogyan vonuljanak magabiztosan bikiniben és magas sarkúban, valamint tippeket kaptak arra is, miként kommunikáljanak a zsűrivel. A verseny koordinátora, Horváth Éva szerint az első ilyen megmérettetés mindenki számára meghatározó, ezért is igyekezett mindenben támogatni a lányokat. A második válogatón a top 32 lányt választották ki.

Képgaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}2556{/photogallery}

– Láthatóan sokat tanultak az első válogatón a lányok, sokkal felkészültebben érkeztek most. Olyan lányt keresünk, aki nemcsak szép és dekoratív, de harmónia is van benne, képes megnyilvánulni, van fellépése. Nem tiszavirág életű szépséget keresünk. Szerencsére én nem zsűrizek, mert nehéz lesz választani a sok szép lány közül. Fontos, hogy egy lány bízzon önmagában, mert ez kihat az egész megjelenésére, persze fontos a haj és a kisugárzás is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Horváth Éva.

Hogy a szépségek közül végül ki lesz az a 16 lány aki, az augusztus 9-én rendezendő Miss Balaton szépségversenyen részt vehet, egy utolsó, július közepén tartandó válogatón dől el. A versenyzők sorsa azonban nemcsak a zsűrin múlik, a Miss Balaton 2014 Facebook oldalán lehet szavazni a lányokra, akik közül kettőt így a szavazók juttathatnak be a következő körbe.

Idén nyáron Füreden választják meg a Miss Balaton 2014 szépségverseny győztesét. A megmérettetés ezúttal karitatív akcióval is kiegészül, a szervezők a nevezési díjakból befolyó összeg egy részét megduplázva felajánlják két, a balatoni régióban tevékenykedő nonprofit szervezet számára.
A lányokat három tanácsadó: Epres Panni, Iszak Eszter és Dukai Regina segíti a felkészülésben. A verseny célja változatlan: megtalálni azt a hölgyet, aki egy évig méltón képviselheti a Balatont.

A versenyre 18 és 28 év közötti lányok jelentkezhettek, akik közül többkörös kiválasztás után emelik ki azt a 16 lányt, akik itt Balatonfüreden, az augusztus 9-én rendezendő döntőben megmérettetik magukat.

balatonfured.hu/missbalaton.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

100 éves a BFC

2024-05-29. 17.00 Balaton Szabadidő Központ

Sporttörténeti kiállítás és könyvbemutató.

Hírek, Agora

Hírek

Rendőrségi bemutató

Nyárindító megnyitó ünnepség Balatonfüreden, a Vitorlás téren május 22-én.

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004