Oldal kiválasztása

Színház, zene, költészet – Művészeti Fesztivál

Szerző: | 2014-06-24.

Két színházi bemutatóval, Shakespeare programsorozattal, koncertekkel valamint izgalmasnak ígérkező kísérleti előadásokkal várja az érdeklődőket a 12. Balatonfüredi Művészeti Fesztivál június 24 – és július 5. között. Színház, zene, költészet és tánc együtt.

 

– Az idei művészeti fesztivál két évfordulóra is koncentrál, több program emlékezik meg a 450 éve született William Shakespeare-ről, és megemlékezünk az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójáról. Ez egy sikeres fesztivál immár tizenegy éve, ezúttal is várjuk a programokra az itt lakókat és az ide látogatókat egyaránt. Ezzel kezdődik az igazi főszezon – mondta a Vaszary Villában rendezett sajtótájékoztatón Hári Lenke alpolgármester.

A június 24 – július 5. között zajló Balatonfüredi Művészeti Fesztivál repertoárján színházi előadások, eltérő műfajú koncertek, és táncjáték szerepel.
A Petőfi Színház társulata két bemutatót is tart a városban. A fesztivál nyitó programjaként Nemlaha György: Levelek a lövészárokból című darabját láthatja a közönség Kéri Kitty rendezésében, majd július 3-án Shakespeare: Titus Andronicus című tragédiáját viszi színpadra a társulat. Itt lesz többiek között Ónodi Eszter, Pokorny Lia, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, Haumann Máté illetve a Csík zenekar.

Részletes program itt.

– Minden jó fesztiválnak kötelessége, hogy kísérletezzen, feszegesse a korlátokat. Mi is ezt tesszük, a Shakespeare sorozatban például Ónodi Eszter színművész és Sena a hazai hiphop legjobb énekese adja elő az író szonettjeit. A kortárs feldolgozások izgalmas előadást ígérnek, mint ahogy a Shakespeare Hősnők című színházi kiállítás és performance is. A fesztivált idén is a műfaji sokszínűség jegyében rendezzük meg, a színházi előadások és koncertek mellett lesz táncjáték és operettgála is – fogalmazott Kéri Kitty a Kisfaludy Színház igazgatója, aki hozzá tette, a színház többféle kedvezményes belépést biztosító bérletet is kiad a fesztivál idejére.


A Shakespeare programsorozat előadásai itt.

A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy július 18-án rendezik meg a városban a harmadik FüredJam zenei fesztivált, lesz Puhító illetve Vad Fruttik koncert és színpadra lép a legendás Európa Kiadó is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Jókai-napok

2025-05-02. 14.30 Jókai Emlékház

Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

Károly

2025.04.29.

Balatonfüreden a lakótelepen újabban nem divat fűvet nyírni! Térdig ér a gaz és televan kullancsal!

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart