Oldal kiválasztása

Az Arácsi út felújítása – Közlekedésbiztonsági fejlesztése

Az Arácsi út Balatonfüred fontos és nagy forgalmú gyűjtőútja, mely az egykori Balatonarácsot köti össze a városközponttal, azaz a kertvárosias szerkezetű településrészt az intézményekkel, munkahelyekkel. A KDOP-4.2.1/B-11 Önkormányzati belterületi út közbiztonsági célú fejlesztése Balatonfüreden című beruházással jelentősen javul az érintett területek közlekedési infrastruktúrája és nő az elérhetőség. A projektnek köszönhetően a településközpontban mind gépjárművel, mind gyalogosan és kerékpárral biztonságosan elérhetővé válik többek között a városháza, a piac, az orvosi rendelő, az iskolák és egyéb intézmények. Ezen túlmenően a 73 sz. számú főút felé tartó, igen erős tranzitforgalom áthaladása is biztonságosabbá tehető.

A beruházást érintő szakasz az Önkormányzat által átvett, Csopak-Balatonfüred-Aszófő összekötő út (Arácsi út) Muskátli utca és Tamási Áron utca közti szakaszán található. A projekt keretében a város egyik legfontosabb útja kerül felújításra, kiszélesítésre, közös gyalog- és kerékpárút, a csapadékcsatorna egy része kerül kiépítésre, valamint jelentős közműkiváltások történnek.
A 277 777 778 Ft költségű beruházáshoz 90%-os támogatást, azaz 250 000 000 Ft-ot nyert el az Önkormányzat.

Az egységes, fizikailag összefüggő gyűjtőút hálózat létrehozásával jelentősen csökken a Lóczy Lajos utca, az Ady Endre utca, a Kossuth Lajos utca és a Tamási Áron utca leterheltsége.

Az Arácsi út keleti végén óvoda és középiskola is található, amelyek környékén jelentős gyalogosforgalom a jellemző. A projekt nem csak a gépjárművekkel való közlekedést teszi biztonságosabbá, de a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésének védelme is jelentősen nő a kiépített járdaszakaszoknak köszönhetően. A gyalogosforgalomhoz igazodva, annak jellemző irányait figyelembe véve, három ponton biztonságos gyalogátkelőhely is létesül, amelyek műszaki megoldásuknak köszönhetően a mozgáskorlátozottak és gyermekkocsit tolók számára is könnyen használhatóak lesznek. A Gombás-kúria környékén új és biztonságos autóbusz megállókat építenek.

Esztétikai szempontból megváltozik az érintett szakasz arculata is, hiszen a járda és a közút között zöld sávot alakítanak ki, valamint az Arácsi út mentén fasort telepítenek. Az itt közlekedők kényelmét szolgálják majd a kihelyezett utcabútorok is. A felújításnak nem csak a környéken élők lesznek a nyertesei, hanem Balatonfüred teljes lakossága, hiszen a fejlesztéssel javul a település és környezetének gazdasági versenyképessége.

balatonfured.hu

Megosztás

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
március 11 - március 17
  • 11
    Nincsenek események
  • 12

    Ön-Tér-Kép – A magyar nemzet lelkiállapota

    17:45 -20:30
    2019.03.12
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Jelenczki István dokumentumfilmjének vetítése majd beszélgetés a rendezővel.

  • 13
    Nincsenek események
  • 14

    Oláh Kálmán koncert

    19:00 -21:00
    2019.03.14
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klasszikus zene és jazz egy szál zongorán.

  • 15

    Március 15.

    11:00 -12:00
    2019.03.15
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Ünnepség és koszorúzás.

    Katáng koncert

    15:30 -17:00
    2019.03.15
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Megzenésített versek.

    Petőfi

    18:00 -20:00
    2019.03.15
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Színházi előadás.

    Fáklyás felvonulás

    19:30 -20:30
    2019.03.15
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Felvonulás a reformkori városrészben.

  • 16

    A füredi rabbi

    14:00 -16:00
    2019.03.16
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Autentikus séta.

    Balatoni nyár

    14:00 -16:00
    2019.03.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – kiállítás.

    Komolyzenei koncert

    18:00 -20:00
    2019.03.16
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Mendelssohn Kamarazenekar és a Muzsikás Együttes koncertje.

  • 17

    Mesekastély: Csacsifogat

    11:00 -12:30
    2019.03.17
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Napsugár Bábszínház előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004