Csima László helyett Bene Tamás a kézilabda klub elnöke.
A Balatonfüredi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapat közgyűlése a leköszönő Csima László helyére Bene Tamást választotta meg elnöknek, míg a társelnök Nagy János lett. Az új elnök Bene Tamás korábban ügyvezetőként már tevékenykedett az egyesületnél.
A balatonfüredi kézilabdasport Csima László elnöksége alatt érte el legjobb eredményeit. Az első osztályú csapat kétszer is bronzérmes lett, nemzetközi kupákban indulhatott, Magyar Kupa négyes döntőkbe jutott, az utánpótlás pedig eközben országos és nemzetközi szinten kiemelkedő, korosztályos és felnőtt válogatott tehetségeket adott.
A leköszönő sportvezetőt munkája elismeréseként tiszteletbeli elnöknek választották.
balatonfured.hu
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben