A négy párt együttműködéséből létrejött Összefogás Együtt Balatonfüredért bemutatta a helyközi választásokon induló jelöltjeit. Polgármesterjelöltjük dr. Szalai Gábor.
A Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, és a Párbeszéd Magyarországért közös jelöltjeit mutatták be a városi közösségi házban.
Az október 12-én tartandó önkormányzati választásokon az Összefogás Együtt Balatonfüredért színeiben nyolc képviselő-jelölt méretteti meg magát – jelentette be Nagy Jenő, a balatonfüredi MSZP elnöke a sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, dr. Szalai Gábort indítják polgármesterjelöltként.
– Rendben mennek a dolgok a városban, de így is lenne teendő bőven. Három fő célom van: a fiatalok Füredről elvándorlásának visszaszorítása, minőségi munkahelyek teremtése, és a városfejlesztésben tapasztalható egyenlőtlenségek enyhítése. Növelni kellene az idegenforgalomban a gyógyászat szerepét, a végzett diplomások részére egy úgynevezett hazaváró ösztöndíj-rendszert dolgoznánk ki, meg kell oldani a szabadidő sportok elérhetőségét, különösen a lakótelepen, és a hírverő kulturális programok mellett a helyi lakosoknak szóló rendezvényekre is nagyobb hangsúlyt fektetnénk – fogalmazott dr. Szalai Gábor.
Az Összefogás Együtt Balatonfüredért városi jelöltjei:
1. körzet: Turi Tamás
2. körzet Czilli József
3. körzet Nagy Jenő
4. körzet Takács Miklós
5. körzet dr. Nagy Gábor
6. körzet Nagy Sándor
7. körzet dr. Hajba Csaba
8. körzet dr. Szalai Gábor
A listán a 2010-es önkormányzati választásokhoz képest három új jelölt van.
A párt részletes programját, a jelöltek bemutatkozó kiadványát szeptember közepén kapják meg a választópolgárok, várhatóan szeptember végén Szalai Gábor polgármesterjelölt pedig fórumot tart.
A hivatalos választási kampány augusztus 23-án, szombaton, a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik. A választópolgárok jövő hétfőtől már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
A balatonfüredi képviselő-testületbe nyolc egyéni képviselő kerül be a választókerületekből, három pedig a jelölő szervezetek listájáról a töredék szavazatok alapján. A jelölteknek a választókerületben élők egy százalékának ajánlását kell megszerezniük, a polgármester-jelöltnek pedig minimum 300 ajánlást a választási törvény szerint. A választópolgárok ajánlócédulák helyett már íveken ajánlhatnak képviselőjelölteket, és egy választópolgár több jelöltet is támogathat.
Az alaptörvény szerint az eddigi négy év helyett, ezúttal ötre választhatunk polgármestert illetve képviselő-testületet.
balatonfured.hu
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben