A Nyitott Balaton rendezvény-sorozat részeként, első ízben a városban, Fotós viadalt rendeznek. Amatőrök, profik készítenek felvételeket Füreden. A legjobb képeket bemutatjuk majd.
A Balatoni Regionális TDM és a környékbeli szervezetek által rendezett október 22-e és november 2-a között zajló programsorozat fő célja, hogy a nyári szezon után is olyan élményeket kínáljon a turisták számára, amiért érdemes a Balatonhoz utazni. A balatoni régió városai boros gasztronómiai élményeket, gyermekprogramokat, kerékpártúrákat, gyalogtúrákat, koncerteket kínálnak az ideérkezők számára. Az őszi rendezvénysorozathoz ezúttal a Fotós viadal is csatlakozik.
A Pannon Egyetem Fényképészkör 2010-ben hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az első versenyt. A Fotós viadalon az amatőr és tapasztaltabb fényképészek mérhetik össze kreativitásukat. Részvételi korhatár nincs, a nevezés mindenki számára ingyenes. A szervezők amatőr és profi fotósok jelentkezését egyaránt várják. A versenyzők Balatonfüreden készítik el a fotókat, a képek közül szakmai zsűri válogatja majd ki a legjobbakat, amelyek külön kiállításon is szerepelnek majd.
A díjazott fotókat itt a honlapon is bemutatjuk.
A verseny október 25-én, délelőtt 11-kor kezdődik, regisztrálni 10 órától lehet. A résztvevők megkapják az első témát, amelynek lefényképezésére adott idő áll rendelkezésre. Miután elkészült a kép, azt le kell adni a kijelölt állomáson, ezután jöhet a második téma. Összesen öt darab képet kell készíteni. A FotósViadal vándorkupáját a győztes sorozat készítője viheti haza.
Jelentkezés és további információk itt.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben