Oldal kiválasztása

Háború a magánemberek szemével

Szerző: | 2014-10-20.

Fegyverek, frontnapló, kitüntetések, háborús emléktárgyak és korabeli fényképek láthatóak az első világháború füredi vonatkozásait bemutató helytörténeti kiállításon.

 

– A kiállítás célja, hogy a közös értékek bemutatásával ébren tartsa a társadalmi emlékezetet. Az itt kiállított tárgyak több jelentéssel bírnak, mindegyik mögött emberek, családok, települések történetei húzódnak meg – mondta megnyitó beszédében Hári Lenke alpolgármester, aki hangsúlyozta: a Vaszary Galériában néhány napja nyílt kiállítással együtt az érdeklődők egy komplex képet kaphatnak az első világháborús történésekről, azok füredi vonatkozásiról, hiszen a város és lakói aktívan vettek részt a harcokban illetve a hátországi feladatokban.

Fotógaléria, katt a kis képre.
{photogallery}2774{/photogallery}

Az egykori balatonfüredi járás első világháborús emlékeit bemutató helytörténeti kiállítás törzsanyagát a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményben már meglevő dokumentumok alkotják illetve közel ötven magánszemélytől származó családi emlékek. Mit tettek Balatonfüred és környékének lakói az I. világháború idején a frontokon illetve a hátországban? Hogyan hatott a háború a város és a családok életére? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a száznál több, háborúban részt vett füredi és arácsi, továbbá az egykori füredi járásból hatszáznál több bevonult katona nevét is feltáró kiállítás.

Az interaktív tárlaton frontról írt magánlevélbe is belehallgathatnak az érdeklődők, ahogy visszaemlékezések és irodalmi részletek is hallhatók, de láthatók itt a fronton használt réz lövedékekből készült emléktárgyak, fényképek, rajzok, tábori pénzek is.

– Az első világháború volt az utolsó kollektív emléke a magyar népnek, utána szétszaggatták az országot. Nincs olyan magyar család, amely ne lenne érintett a háború által, mégis valahogy megfakult kissé a háborúra való emlékezés. Füredről és térségéből is rengeteg férfit vezényeltek ki a frontokra, ahol óriási veszteségek voltak. Füred azonban a hátországi feladatokban is kiemelkedőt nyújtott. Ideérkeztek a sebesülteket szállító vonatok, a füredi átmeneti kórházakban százszámra gyógyultak a katonák- ez is szervesen hozzátartozik a város hagyományaihoz- fogalmazott Kiss Gábor, a zalaegerszegi megyei könyvtár igazgatója, aki megemlítette: a háború ideje alatt Füreden fellendült a fürdőkultúra, hiszen a háborús övezetnek számító üdülőhelyek helyett Füredre látogattak el a vendégek, ami addig soha nem látott forgalmat generált a városban.

A kiállítás január 25-ig látogatható, szerdától-vasárnapig 10-18 óra között a Kisfaludy Galériában.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart