Megtartotta alakuló ülését a képviselő-testület. Füred egy igazán jó, barátságos, élhető hely legyen, ez mindannyiunk célja- mondta az ünnepi ülésen Bóka István polgármester.
– Részletes programot kínáltunk a választóknak, amely meghatározza a város fejlődési irányát, ez lesz az alapja a következő öt évnek. Jelentős uniós források állnak rendelkezésre a következő években, nem látjuk ugyan még tisztán a felhasználási lehetőségeket, de csak rajtunk múlik, mennyire leszünk sikeresek, milyen fejlesztéseket tudunk megvalósítani. Tele vagyok tervekkel, reménnyel és bizakodással – mondta Bóka István polgármesteri eskütétele után.
Az ünnepi ülésen esküt tettek a képviselő testület tagjai illetve a bizottságok külső tagjai is. A képviselők titkos szavazással Hári Lenkét választották meg alpolgármesternek, tanácsnoknak dr. Kiszely Pált választották.
Az ünnepi ülésen jelen volt Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője, aki beszédében hangsúlyozta: mindent megtesz azért, hogy Balatonfüred fejlődését segítse, együttműködik a várossal a fejlesztések megvalósulása érdekében. Füred jelenleg az ország legkedveltebb üdülővárosa, ezt az imázst akarjuk közösen tovább erősíteni, minden feltétel adott ehhez – jelentette ki.
A 11 fős képviselő-testület összetétele:
Molnár Judit (FIDESZ-KDNP), Pálffy Károlyné (Független), Pálfy Sándor (FIDESZ-KDNP), Illés Hajnalka (FIDESZ-KDNP), Schindele György (FIDESZ-KDNP), dr. Kiszely Pál ( FIDESZ-KDNP), Pethőné Schulcz Ágnes (FIDESZ-KDNP), Hári Lenke (FIDESZ-KDNP), Nagy Jenő (MSZP-DK-EGYÜTT-PM), dr. Szalai Gábor (MSZP-DK-EGYÜTT-PM) és Ujhelyiné Károlyi Krisztina (Jobbik).
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben