Idén szeptemberig tavalyhoz képest 40 ezerrel több vendég látogatott a Balatonhoz, és 111 ezerrel nőt a vendégéjszakák száma. A legtöbb vendég Balatonfüreden és Siófokon volt.
Idén január-augusztusban 1 millió 139 ezer vendég 3 millió 948 ezer vendégéjszakát töltött el a Balatonnál, így a vendégek száma összesen 40 ezerrel, a vendégéjszakák száma pedig 111 ezerrel nőtt az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
A tóhoz érkezők háromnegyedét a belföldi vendégek tették ki, és a vendégéjszakák több mint 60 százaléka is hozzájuk kapcsolódott.
A belföldi vendéglétszám minden hónapban magasabb volt ugyan, mint egy évvel ezelőtt, a külföldi vendégek száma viszont márciusban, májusban és a főidény kezdetének számító júliusban elmaradt a tavalyitól, ami ezekben a hónapokban a forgalom egészét is visszavetette. Az első nyolc hónap egyenlege a kedvező áprilisi, júniusi és augusztusi foglaltsági adatoknak köszönhetően azonban mégis pozitív.
A vendéglétszám a közösségi szálláshelyeken és a kempingekben visszaesett, míg a balatoni szállodák – elsősorban a növekvő belföldi keresletnek köszönhetően – 39 ezerrel, a panziók és üdülőházak együttvéve pedig 13 ezerrel több vendéget regisztráltak az idei első nyolc hónapban, mint 2013 azonos időszakában.
A balatoni kereskedelmi szálláshelyek összesen 289 ezer külföldi vendéget fogadtak, akik átlagosan 5, közülük viszont a holland és a német vendégek 7 éjszakát, a dán, orosz, valamint az izraeli látogatók pedig több mint egy hetet töltöttek el itt. A belföldi vendégek átlagosan 3 éjszakára foglaltak szállást.
Nem változott a legnagyobb három küldő ország sorrendje: a legtöbben továbbra is Németországból (72 300), Ausztriából (37 600) és Oroszországból (28 300) érkeztek a Balatonhoz. Míg az orosz vendéglétszám tavalyhoz képest 6 százalékkal fogyatkozott, addig a cseh 14, a lengyel pedig 27 százalékkal bővült, így Lengyelország lépett a negyedik helyre a küldő területek rangsorában. Szlovákiából és Kínából is 13-13 százalékkal, Belgiumból pedig 6 százalékkal több vendéget regisztráltak a balatoni egységek, mint az előző év első nyolc hónapjában.
A 2014. január-augusztusi időszakban a vendégek számát tekintve Balatonfüred és Siófok egyaránt megelőzte Hévízt, a vendégéjszakák száma alapján viszont továbbra is a kedvelt zalai fürdővárosé az elsőség: a balatoni szálláshelyeken regisztrált összes éjszaka több mint hatoda (680 ezer) kötődött a településhez.
Idén augusztus végéig az üdülőkörzetben működő kereskedelmi szálláshelyek az előző évinél 8,5 százalékkal több, 37,5 milliárd forintnyi bruttó bevételt értek el.
Forrás: MTI
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben