Oldal kiválasztása

Átmeneti megoldás a buszközlekedésre

Szerző: | 2014-12-19.

Továbbra is veszteséges a helyi közlekedés üzemeltetése a városban, az erre kiírt pályázat nem járt eredménnyel, egyelőre a Balaton Volán marad a szolgáltató. Átvilágítják a rendszert.

A város helyi menetrend szerinti közösségi közlekedésének biztosítására kiírt pályázatra egyetlen cég adta be a pályázatát. A kiírás célja az volt, hogy kiválasszák azt a legszínvonalasabb, a lakosság és az önkormányzat számára legkevésbé költséges szolgáltatást kínáló céget, amely 2015-től hat éven át biztosítja a városban a tömegközlekedést. A pályázati eljárás nyílt volt, azon részt vehetett belföldi, külföldi székhelyű közlekedési szolgáltató egyaránt.

Az egyedül pályázó Balaton Volán Zrt. azonban az önkormányzat számára elfogadhatatlan mértékű támogatást kért a szolgáltatás üzemeltetéséhez, ezért a képviselők úgy döntöttek, megfelelő ajánlat híján eredménytelennek nyilvánítják a pályázatot.
Ezzel együtt mivel az önkormányzatnak törvény szabta kötelessége a helyi tömegközlekedés biztosítása, legfeljebb két éves időtartamra a Balaton Volán Zrt-vel közvetlen megbízási szerződést kötöttek a helyi buszközlekedés ellátására. A szolgáltatás ellátásának díja 355Ft/km. Januártól a helyi autóbusz járatok díjtétele nem változik.

– Hosszútávú stratégiában kell gondolkodnunk. A menetrend jelentős átalakítása nem hozta meg a várt eredményt, az utasok panaszkodnak a menetrendre, az útvonalakra, ráadásul jelenleg is veszteséges a helyi buszközlekedés üzemeltetése. Felül kell vizsgálni az egész rendszert, és találni egy hatékonyabb, reálisabb megoldást egy utas barát, de finanszírozható szolgáltatást. Addig viszont nincs más lehetőségünk, a közösségi közlekedést biztosítanunk kell, így szerződést kötünk a Balaton Volánnal – fogalmazott Bóka István polgármester a legutóbbi testületi ülésen.

A város már megkezdte a Volánnal közösen a menetrend és útvonal teljes felülvizsgálatát, decemberben utasszámlálást is végeznek. Az önkormányzat abban bízik, hogy a rendszer teljes átvilágítása után legalább 20 százalékos megtakarítás érhető el.
Az ülésen elhangzott az is, hogy a helyi közlekedés átalakításakor a téli illetve nyári időszakban jelentkező eltérő igényeket jobban figyelembe kell venni.

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Balaton Volán Zrt. tájékoztatása szerint 2006 óta mintegy százmillió forint veszteséget okozott a társaságnak a városi közlekedés üzemeltetése, ráadásul a cég szempontjai szerint átstrukturált menetrend és szolgáltatás mellett is újabb tízmillió forint vesztesége lett a Balaton Volánnak. A város a korábbi tízmilliós önkormányzati támogatást 15 millióra emelte, amihez még további három millió forintot tett hozzá, ennek ellenére továbbra is veszteséges a helyi buszközlekedés üzemeltetése az utasok pedig elégedetlenek, általános a vélekedés: életszerűbb szolgáltatásra lenne szükség.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart