Oldal kiválasztása

Pro Turismo díjat kapott Bóka István

Szerző: | 2014-12-20.

A hazai turisztikai ágazat legrangosabb elismerését kapta a polgármester.

Az idén hét szakember kapta meg a turisztikai ágazat legrangosabb elismerését, a Pro Turismo Díjat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott át csütörtökön a Parlamentben.

A díjjal azok munkáját ismerték el, akik a turizmusban végzett tevékenységükkel, hozzáértésükkel hozzájárultak a közös sikerhez. A turizmus növekedése négy éve töretlen, az idén, az első 11 hónap alapján az ágazat teljesítménye még a 2013-as kiemelkedő évet is meghaladja – hangzott el az ünnepségen.

A turisztika irányítása, szervezése, tervezése, valamint a hazai és nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett kiemelkedő munka elismeréseként Pro Turismo Díjban részesült Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Borbás Mária, a Magyar Televízió Gasztroangyal műsorának főszerkesztő-műsorvezetője, Békássy Tamás, a Budapest Welcome Touristic ügyvezetője, a Magyar Beutaztatók Szövetsége közlekedési munkacsoportjának vezetője, Ferencz Mária, a Hagyományok Házának menedzser igazgatója, a Magyar Állami Népi Együttes turnémenedzsere, Kopócsy Andrea, a K und K Hotel Opera igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége tiszteletbeli elnöke, Kunczéné Fellegi Katalin, a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny fővédnöke, és Nagy Károly, az Országház idegenvezetője. A díjazottakról egy szakmai zsűri döntött.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke emblematikus képviselője a turizmus területén dinamikusan fejlődő vidéki Magyarországnak. Munkájával komoly segítséget nyújt a helyi vállalkozásoknak, támogatva ezzel a térség gazdasági fellendülését. Kitartó településfejlesztő, értékteremtő munkájának köszönhetően városa ma a régió ékszerdoboza, a Balaton pedig a leglátogatottabb vidéki hazai úti cél – hangzott el a méltatásban.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2024 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004