Ahol nincs kultúra, ott nincsen haza – mondta a Magyar Kultúra Napján Szőcs Géza. Füred kulturális díját Gaál Ágnes vehette át, Kenyeres Gábor pedig díszoklevelet kapott.
– A kultúra olyan, mint egy folyó. Megragadhatatlan, állandó mozgásban van, – új értékek keletkeznek miközben régi értékek vesztik el a korábbi hangsúlyukat. Az évszázadok óta örökölt értékeket kibővítjük, átértelmezzük, ahol pedig nem volt eddig semmi, ott általa lesz civilizáció. A kultúra által értjük meg a világot és helyezzük el magunkat benne – fogalmazott Szőcs Géza kormánybiztos, aki hangsúlyozta: Balatonfüred az ország kulturális főhelyszíneinek egyike, ahol egész évben lüktet a kulturális élet.
Az ünnepségen átadták a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést, amelyet Gaál Ágnes művész, nyugalmazott tanár vehetett át. Eddigi munkássága elismeréséül a város önkormányzata Balatonfüred Kultúrájáért díszoklevelet adományozott Kenyeres Gábornak, a Városi Fúvószenekar tagjának.
– Eredetileg divattervező szerettem volna lenni, de mindenképpen olyan pályára vágytam, amelynek köze van a rajzhoz. Bár sok időt és energiát vett el a tanítás az alkotástól, nem bántam meg ezt a kettős utat. Nyugdíjazásom óta már több időm van az alkotásra, sokat festek, a tükröződések témakör izgat évek óta – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Gaál Ágnes, akit elmondása szerint nagyon meglepett a díj.
Az Anna Grand Hotelben rendezett gálaműsoron Haumann Péter színművész finom humorral teli fellépése aratott nagy sikert. A programok pénteken és szombaton folytatódnak, részletek itt.
Gaál Ágnes 1978 óta él Balatonfüreden, több mint harminc évig tanított a Radnóti Miklós Általános Iskolában. 1976-ban végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán. 1992-ben népművészet-kézműves szakon szakoktatói diplomát szerzett, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskola vizuális kommunikáció szakát is.
Nyaranta festőtábort szervezett tehetséges gyerekek részére. A művész-tanár több generációnak adta át tudását és az alkotás örömét a tanórákon és a táborok keretében. A tanítás mellett folyamatosan alkotott.
Gaál Ágnes kiemelkedő alkotója és meghatározó egyénisége Balatonfüred kulturális és művészeti életének. Festményei köz- és magángyűjteményekben Magyarországon kívül Ausztriában, Németországban, Franciaországban is megtalálhatók.
– Képei nem elsősorban a látványt képezik le, hanem a motívumról benne élő képet. Szemlélete újszerű, megoldása egyéni. Ez az, ami ritka manapság – jellemzi munkásságát Gopcsa Katalin művészettörténész.
Kenyeres Gábor a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának titkára. Kulturális tevékenységét a városban 50 éve folytatja a Városi Fúvószenekar tagjaként. Példamutató magatartásával és hangszeres közreműködésével részt vett a zenekar összes külföldi illetve belföldi megmérettetésén. Minősítő koncerteken szóló hangszeres játékával emelte a zenekar színvonalát.
1969-óta különböző formációkban, komoly- és könnyűzenei együttesekben is játszik Balatonfüreden. A Városi Fúvószenekarban ötven éve látja el a titkári teendőket, mindemellett hangszeres játéka is példamutató a felnövekvő ifjúság, illetve utánpótlás számára.
– Úgy érzem, mintha a zenekar az én nagy családom lenne, ha nem tenném mindezt, cserbenhagynám őket – vallott tevékenységéről.
balatonfured.hu
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben