Oldal kiválasztása

Kékszalag

A Kékszalag Európa legrégibb és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza.

Már az első világháborút megelőzően megfogalmazódott egy nagyszabá­sú balatoni vitorlásverseny rendezésének gondolata, de az elképze­lés csak a harmincas évek elején valósulhatott meg. A verseny szor­galmazói a Füreden alapított Hungária Yacht Club prominensei voltak, céljuk szerint a ver­seny „nemcsak a hajók tökéletességét, a konstruktőrök munkáját, hanem a vitorlázók rátermettségét, kitartását, navigációs tudomá­nyát is erős próbára teszi”.

A szervezők egy megállás nélküli versenyt szerettek volna, amelynek végén a leggyorsabb hajó nyer. Egy olyat, amilyen még nem volt a Balaton történetében. „Egy 140-160 km-es navigá­ciós verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felké­szültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért egy versenyt írunk ki, melynek első díja a Balaton kékszalagja volna”- szól a korabeli szöveg. Az első Kékszalag kiírásához képest ugyan többször változtak a szabályok az elmúlt bő hetven évben, de az alapgondolat – többé-kevésbé – végigkíséri a verseny történetét.

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 2001-ben döntött arról, hogy a Kékszalag versenyeket minden évben megrendezik.

Megosztás

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2018 >
Március
  • 03

    17:00 -19:00
    2018.03.03
    Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Simon Károly könyvének bemutatója.

  • 04

    15:00 -19:00
    2018.03.04
    Kutas Árpád Emlékpark
    Balatonfüred, Béke utca

    Zenés, jelmezes télbúcsúztató.

  • 10

    17:00 -20:00
    2018.03.10
    Anna Grand Hotel
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Kórusok hangversenye.

  • 15

    10:00 -19:00
    2018.03.15-2018.03.18
    Kisfaludy Galéria
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Koncertek, színházi előadások, partraszállás.

  • 15

    10:00 -18:00
    2018.03.15
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója. Ünnepi megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004