Könyvfesztivál húzónevekkel
Bodor Ádám Kossuth-díjas író a díszvendége az idei Kis Könyvfesztiválnak, amelyen itt lesznek az elmúlt év díjazott szerzői is. Irodalmi beszélgetések, tárlat, filmvetítés és könyvvásár a program.
A Balatonfüredi Városi Könyvtár harmadik alkalommal rendezi meg a könyves fesztivált, amely ezúttal két vezérfonál köré szerveződik. Itt lesznek a 2014-ben díjazott írók, akik műveiket mutatják be illetve a fesztivál keretein belül megemlékeznek a 190 évvel ezelőtt született Jókai Mórról.
Irodalmi csemegének ígérkezik Bodor Ádám író-olvasó találkozója. A hazai kortárs irodalom egyik legjelentősebb szerzőjével Fűzfa Balázs egyetemi docens, irodalomtörténész beszélget.
Vendég lesz még az Év gyermekkönyvét író Darvasi László, az emberi sorsokat lebilincselően ábrázoló történelmi családregényt, a Szívlekvárt jegyző Kőrösi Zoltán, az Artisjus díjas Tompa Andrea, a MUOSZ Aranytoll-díjat kapó Kelecsényi László valamint a Fitz József könyv-díjas Kovács Emőke, aki A régi idők Balatonja című könyvével nyerte el az elismerést.
Jókairól Barna Attila egyetemi docens A lőcsei fehér asszony. Legenda és valóság című könyv szerzője, Porpáczy Zoltán grafikus, a Napi Jókai plakátok blog alkotója, Fűzfa Balázs egyetemi docens, Szathmáry Attila kiadóvezető valamint Praznovszky Mihály irodalomtörténész cserél eszmét. Bizonyára ebből a beszélgetésből is kiderül, hogy Jókai valóban a történetmesélés nagy zsenije volt, aki ráadásul szerette és élvezte is az életet.
A Kisfaludy Galériában április 25-én, szombaton rendezendő könyvfesztiválon lesz kamara-kiállítás és filmvetítés is. Részletes program itt.
A rendezvény ideje alatt a 2014. évi díjazott szerzők és kiadóik műveiből (Magvető kiadó, Libri kiadó, Kalligram, Széphalom könyvműhely, Naphegy kiadó, Kortárs kiadó, Győri Levéltár, Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó) illetve az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeinek és vendégeinek köteteiből rendeznek könyvvásárt.
balatonfured.hu
Hozzászólások lezárva.