Oldal kiválasztása

SunCity nyitás – Csiki-csuki helyzet

Szerző: | 2015-05-03.

Egyelőre bizonytalan mi lesz a sorsa az egykori Görög falu területén működő SunCity szórakoztató központnak. Június első hetében lenne a tervezett nyitás, a város azonban nem támogatja a szórakozóhely működését, de úgy tűnik, a cég érveit figyelembe véve idén még hajlik a kompromisszumra. Részletek.

A Fürdő utca nyugati valamint a Germering utca keleti oldalán található vendéglátó-, és szórakozóhelyeken, a pihenni vágyó lakosság és a nyaraló vendégek nyugalma érdekében, a beltéri illetve szabadtéri zenés tevékenység ezentúl egész évben legfeljebb hajnali egy óráig folytatható – így módosította legutóbbi ülésén a képviselő testület a város környezetvédelméről szóló rendeletet.

Az új rendelet elsősorban az egykori Görög falu területén működő SunCity Szórakoztató Központ működését érinti érzékenyen. A 8 hektáros területen elhelyezkedő, buli hotellel, bárokkal és teraszokkal ellátott SunCity a tervek szerint június első hétvégéjén nyitna.

– Az a tevékenység, amely évek óta zajlik a volt Görög faluban, az nem érdeke Fürednek. A város megvásárolta a közelben lévő Füred Kempinget, ahol minőségi szolgáltatásokat kívánunk nyújtani a vendégeknek, ezzel nem összeegyeztethető a SunCity működése. Az sem mellékes, hogy a kemping révén jelentős bevételhez jut Balatonfüred, míg a Suncitybe jellemzően egynapos vendégek érkeznek. Ráadásul az éjszakai zenés programok miatt sok panasz érkezik hozzánk. Az üzemeltetőkkel az elmúlt években már többször közöltem, hogy hosszútávon nem kívánjuk támogatni a tevékenységüket. Hangsúlyozom, nem az üzemeltetőkkel van gondunk, ők korrektül végzik munkájukat, arról van szó, hogy ez a fajta tevékenység nem illik a város jövőképébe – fogalmazott a testületi ülésen Bóka István polgármester.

Ezzel szemben a Suncity üzemeltetői nehezményezték, hogy a város rendelet módosítása későn született meg, hiszen az idei szezon programszervezése, a nyitáshoz szükséges előkészületi munkálatok már javában zajlanak, így az új rendelet miatt élő szerződéseket buknának el és jelentős kár érné a céget.
A testületi ülésen jelen lévő Lucza Árpád, a SunCityt működtető S.D.Park Kft. vezetője hangsúlyozta továbbá: igyekeztek alkalmazkodni a város elvárásaihoz, ezért idén a sokat vitatott hagyományos, több ezer látogatót fogadó, két szabadtéri éjszakai rendezvényüket nem tartják meg.

A polgármester a felmerült aggályokra válaszolva elmondta: a város ebben az évben még kész kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljön el a cég, ezért hamarosan külön egyeztetnek arról, mikor és milyen formában működhet idén a SunCity.

A társaság még 2011-ben vette át a súlyos anyagi problémákkal küzdő akkori tulajdonostól a Sundance Park néven üzemelő komplexumot. A SunCity néven tovább futó vállalkozás új szolgáltatásokkal és programokkal valamint éjszakai koncertekkel igyekezett megszólítani a szórakozni vágyókat. Volt itt stand-up comedy, autó tuning show, koncertek. A szórakozóhely működése azonban minden évben problémát jelentett, a helyi lakosok és a városban nyaralók egy része rendszeresen panaszkodott a hajnalig tartó zajra.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004