Jelentős késéssel, várhatóan május végére készül el a busz-, és vasútállomás rehabilitációja. A parkoló-, és sétány építést, parkosítást, tartalmazó teljes beruházást októberben adják át.
– Az önkormányzatnak az a célja, hogy május végére műszakilag kész legyen a beruházás. A kivitelezőt arra kértük, hogy tegyen le egy olyan vállalható, reális ütemtervet, amely biztosítja ezt. A műszaki szakértők szerint jelenleg közel 90 százalékos a készültség, vagyis reális esély van arra, hogy az utasok birtokba vehessék a pályaudvart. A teljes projekt zárását azonban majd csak október végén rendezzük meg – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István polgármester, aki hozzátette: az önkormányzat a napokban egyeztetett a MÁV-val arról is, hogy a projekt részét nem képező munkálatok, mint például a peron vagy az aluljáró felújítása is történjen majd meg a következő években.
A munkálatok hosszú ideje zajlanak, a buszok már az újonnan kialakított buszállásokból indulnak, a régi fogadótér korszerűsítése azonban még jelenleg is tart illetve a napokban kezdik az új P+R parkoló aszfaltozását.
Mint arról korábban már többször írtunk, nem az önkormányzat a beruházás megrendelője, a fejlesztést egy konzorcium végzi, ami lassítja a munkálatokat. A kivitelezőnek többször várnia kellett a megfelelő források elérésre, de a több hónapos átfutási idejű szerződésmódosítások is nehezítették az előrehaladást.
A fejlesztést a Máv, a Máv-Start, a Volán és az önkormányzat alkotta konzorcium végzi. Az 560 milliós tételből mindössze nyolc millió forintot áll a város, a többit az Európai Unió támogatása illetve az említett cégek fedezik.
A város kapujának is nevezett elhanyagolt állapotú busz-, és vasútállomás felújítása hosszú egyeztetések után 2013 őszén kezdődött el. Első lépésként az egykori vendéglátóhelyiségeket lebontották és megtörtént a tereprendezés.
A fejlesztés keretében modernizálják az épületeket, átalakítják a Castricum teret, új sétányt létesítenek, vendéglátóhelyek épülnek, díszburkolatot kap a terület, a vasútállomás északi oldalán pedig egy ötven férőhelyes P+R parkoló épül.
Az állomás szerkezete teljesen átalakul, modernizálják a működését, a szolgáltatások is bővülnek. Új, fedett peron alatt várakozhatnak az utasok, új autóbusz indulóállások épültek a vasútállomástól nyugatra, itt alakították ki a buszparkolókat is.
Közös helyiségben lehet majd megváltani a vonat-, illetve a buszjegyeket, egységes, a korábbinál átláthatóbb utas tájékoztató rendszert alakítanak ki, megújulnak a forgalmi irodák, a kiszolgáló helyiségek és az átjáró is.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben