Oldal kiválasztása

Zene, tánc és színház – Művészeti fesztivál

Szerző: | 2015-05-18.

A zene és a színház határozza meg a négy napos rendezvény programját, de lesz irodalmi est valamint tárlatvezetés is. Balatonfüredi Művészeti Fesztivál immár 13. alkalommal.

– A fesztivál ezúttal is a sokszínűség jegyében zajlik, 2012 óta szervezzük a programsorozatot, mindig fontos szempont volt, hogy az eltérő művészeti ágak teret kapjanak. Idén a pünkösdi hétvégéhez hűen, igyekeztünk az ünnephez kapcsolódó népzenei illetve komolyzenei programokat szervezni, ezért lép fel Herczku Ágnes és bandája valamint templomi koncerten lehet meghallgatni a Tolcsvay testvérek Magyar miséjét. A tánc világnapja alkalmából már járt Füreden a GGTánc Eger társulat, frenetikus sikerű előadásokat tartottak, remélem a nézők hírét vitték ennek, mert most Moliére darabját táncolják el. Kortárs, izgalmas előadás lesz. A gyerekekre is gondoltunk több program szól nekik – válaszolta a baltonfured.hu kérdésére Kéri Kitty, a fesztivált szervező Kisfaludy Színház igazgatója.

Május 22-én, pénteken kezdődik a fesztivál a sokszínűség jegyében egyből két világzenei koncerttel, hiszen a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor tanárai lépnek színpadra, az est sztárvendége Frankie Látó hegedűművész lesz.

Másnap elsősorban a gyerekeknek szóló koncertet ad Halász Judit, amelyen legújabb, Kezdődhet a mulatság című lemezét mutatja be. A Kossuth díjas előadónak a küldetése évtizedek óta változatlan: fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését, és dalok formájában, észrevétlenül, szórakoztatva felhívni a figyelmüket a versek tanítására.
Tea Picassóval címmel Máté P. Gábor színművész irodalmi estet tart, este pedig izgalmas előadásnak ígérkezik a GGTánc Eger Moliére Képzelt Beteg című drámájának táncszínházi adaptációja.

Vasárnap a Vaszary Galériában a napokban új grafikákkal frissített Picasso kiállítás tekinthető meg rendhagyó tárlatvezetés kíséretében, este pedig Herczku Ágnes és Nikola Parov ad a magyar népdalok és a világzene ötvözetéből koncertet. Legújabb Bandázom című, 2014-ben megjelent lemezük, a World Music Charts Europe rangsor tizedik helyén áll.

A zárónapon a Túlpart együttes családi koncertje után a Piros templomban Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Miséjét lehet majd meghallgatni.

A május 22.-25. között zajló fesztivál részletes programja itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart