Oldal kiválasztása

Művészetbarátokat várnak

Szerző: | 2015-05-28.

Megalakult a Vaszary Galéria Baráti Köre. A cél egy olyan művészetbarát törzsközönség kialakítása, amely támogatásával hozzájárul a galéria minél vonzóbb programjainak kialakításához.

 

Az öt éve működő Vaszary Galéria eddig több, jelentős, nemzetközi szinten is jegyzett kiállításnak adott otthont, kortárs és klasszikus alkotók művei egyaránt helyet kaptak a villában, de tematikus valamint gyűjteményes tárlatok is láthatók voltak itt. Rodin, Miró, Picasso, André Kertész, Capa, Kondor Béla, Nádler István, Keserü Ilona – csak néhányan azok közül, akik teret kaptak a galériában.

Vaszary Kolos hercegprímás egykori nyaralója mára egy meghatározó kiállítóhely illetve közösségi tér lett, a város egyik emblematikus helyévé vált, ahol a képzőművészeti kiállítások mellett irodalmi esteket, koncerteket, színházi előadásokat is rendeznek. A vizuális kultúra fejlesztése érdekében rendszeresen tartanak múzeumi-, és iskolai foglalkozásokat, az aktuális kiállításokhoz kapcsolódó tematikus alkotóműhelyeket.

A frissen megalakult Baráti Kör célja, egy olyan törzsközönség kiépítése, amelynek tagjai támogatásukkal hozzájárulnak a galéria időszaki kiállításainak megszervezéséhez, a kulturális intézmény szolgáltatásainak javításához, valamint egy lendületes és vonzó kiállítási program kialakításához.

A baráti kör tagjai térítésmentesen látogathatják a galéria kiállításait, illetve a Jókai Mór Emlékházat és a Városi Múzeumot, és kedvezményesen vehetnek részt a rendhagyó tárlatvezetéseken, irodalmi esteken, koncerteken, színházi előadásokon.
Évi 9.000 Ft egyéni, illetve 12.000 Ft családi tagsági díj befizetése ellenében lehet megváltani a baráti kör tagságot, de egyesületeknek, cégeknek, sportkluboknak is adott a lehetőség, ha évi 50.000 Ft befizetésével támogatják a galériát.
Aki szeretne csatlakozni a galéria baráti köréhez az alábbi linken tájékozódhat.

A Vaszary Galériában jelenleg Jean Coctau filmrendező Picassoról készült fényképei illetve a katalán festőművész grafikáit tartalmazó Találkozás Picassóval című kiállítás látható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart