Oldal kiválasztása

Sárm és sajtószabadság

Szerző: | 2015-06-29.

A Magyar Nemzet alapító főszerkesztője, Pethő Sándor emlékére állítottak szobrot a Tagore sétányon. A sajtószabadság és a független újságírás elkötelezett híve volt.

 

Pethő Sándorról, az akkor már kényszerből lemondott főszerkesztőről, halála előtt két nappal készült egy fénykép, ahogy a füredi parton sétál – ezt a magányos sétát örökíti meg a szobor.

– Szép, nemes férfi volt. Felkészült, gondolatgazdag újságíró, korának egyik meghatározó publicistája, a sajtószabadság harcosa. Nagy tragédia, hogy éppen itt, ebben a romantikus, szépséges városban halt meg egy átkozott baleset miatt. Legendás hírű, különös ember volt, akinek munkássága azt üzeni számunkra, hogy az ősi alkotmány talapzatára szabad csak építkeznünk – fogalmazott Jókai Anna, a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas írónő.

A szoboravatáson jelen voltak Pethő Sándor leszármazottai, köztük unokája, Győry Zoltánné.
– Sajnos személyes emlékem nincs róla, halála után három évvel születtem. A családi legendárium viszont bőséges, rendkívüli ember volt, nemcsak mint közszereplő. Sármos férfi volt, aki tudatában is volt ennek, így elegánsan hódította meg maga körül a hölgyeket. Én úgy tudom, a tragikus autó balesetkor is a munkatársai jöttek meglátogatni őt, köztük egy újságíró nő, aki közel állt a szívéhez. Nem volt beteges, a szerkesztői lemondatása viszont annyira megviselte, hogy itt kötött ki a Szívkórházban, és hát végül ez lett a veszte is. Megható, hogy szobrot kapott – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Győry Zoltánné.

Az avatóünnepségen köszöntőt mondott Bóka István polgármester, aki kiemelte, Pethő Sándor elutasított minden diktatúrát, szerkesztői tevékenysége és gondolatisága példaértékű. D. Horváth Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője pedig hangsúlyozta: Pethő a Független Magyarország szellemében indította útjára a lapot.

A képviselő testület még 2011-ben döntött arról, hogy támogatja Majoros István szobrászművész kezdeményezését, és szobrot állít a Balatonfüreden, 1940-ben halálos autó balesetet szenvedett Pethő Sándornak.
Az 1885-ben született Pethő Sándor korának egyik meghatározó publicistája, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője volt. Történelem- és földrajztanárként, majd újságíróként, irodalmárként dolgozott, 1938-ban alapítója és főszerkesztője lett a Magyar Nemzet című napilapnak, amelynek hasábjain többször is felszólalt a hitleri nemzetiszocialista és a magyar szélsőjobboldali, nyilas mozgalmak ellen. Az ország jobbratolódása, a németek, és a nyilasok nyomására Pethő 1940. júliusában lemondott főszerkesztői állásáról, egy hónappal később Füreden autó balesetben meghalt.
Pethő Sándor részletes életrajza itt.


balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • aggódó lakótelepiek2024-04-22 11.58AgoraA Köztársaság utcai lakótelep lakói közül nagyon sokan, és nagyon aggódva figyeljük, ami az utolsó ház és a Kéki patak
  • Öreghegyi nyugdijas2024-04-21 19.22AgoraTisztelt Somogyi úr, az öreghegyiek nevében köszönöm a gyors intézkedést!
  • elkeseredett nyugdíjasok2024-04-21 14.46AgoraT. Probio (?) nem tudom, ki a pontos címzett. A Közt. úti lakótelep északi vonulatában, ahol az iskola, óvoda és

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004