Oldal kiválasztása

190. Anna-bál – Egy hét fesztivál

Szerző: | 2015-07-06.

Az Anna-bál a város legjelentősebb társadalmi és kulturális rendezvénye, idén is folytatjuk a hagyományt – mondta Bóka István polgármester a 190. Anna-bál sajtótájékoztatóján. Bál július 25-én az Anna Grand Hotel patinás épületében és hangulatos kertjében, előtte prímásverseny, opera estek és szívhalászat. Anna fesztivál egy héten át.

 

– Fontos, hogy megőrizzük a bál reformkori hagyományait, ugyanakkor igyekszünk több napon át hangulatos rendezvényekkel is színesíteni az eseményt. Már áprilisban elfogyott az összes jegy – jelentette be az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István. A polgármester hangsúlyozta: kilenc első bálozó füredi lány vesz részt az eseményen, amelyen idén is a báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

Az Anna Grand Hotel patinás épületében illetve hangulatos kertjében rendezendő bál fővédnöke Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, az esemény díszvendége Füred kulturális partnere, Komárom lesz.
Füred kulturális partnertelepüléseiről huszonegy fiatal lány vesz részt a bálon, amelyen várhatóan jelen lesz Zoób Kati, Melocco Miklós, Kő Pál, valamint Litkey Farkas és Józsa Márton vitorlázók.

A bál és a kísérőrendezvények részletes programja itt.

A bálra, amelyre a város ezúttal is meghívta a füredi 18 éves lányokat, a legolcsóbb belépőjegy 55 ezer, a legdrágább 70 ezer forintba került. A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeznek a vendégek és onnan indul majd a zenés menet, itt akasztják a hölgyek nyakába a herendi porcelán szíveket, amelyek ezúttal kék színűek lesznek.

– A Balaton szíve – ezt a fantázia nevet adtuk az idei bálra készülő, kék porcelánszíveknek. A bál szépe és udvarhölgyei Rotschild-, Apponyi illetve Viktória -mintás vázát vehetnek át, a vendégek elé pedig 3500 darabos, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz kerül – jelentette be dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Sulák Martina, a tavalyi bál szépe is.

Az eseményről az MTVA élőben többször bejelentkezik majd, a hosszabb, szerkesztett összefoglalót a bál másnapján láthatják a tévénézők.

Az Operaház balettművészei táncolják a bálon a palotást, a bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt tíz órakor a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd lovas huszár kísérettel sétakocsikáznak a városban.

Két szívhalászat is várja a vendégeket a bál előestéjén, a kikötőből ismét kifut a Jókai hajó fedélzetén a szép lányokkal, késő este pedig hangulatos programnak ígérkezik a Vitorlás tér előtti öbölben rendezendő zenés látványszínházi est.
Idén is megrendezik a szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon az Operagálát, előtte egy nappal július 23-án, a Magyar Állami Operaház művészei lépnek fel,  vasárnap este pedig a Gyógy téren operafilm vetítés lesz. Az Anna-bál hete alatt ismét lezárják a Blaha Lujza utcát, itt hangulatos teraszok, minőségi borkínálat várja a vendégeket.

Az eseményhez ezúttal is kapcsolódik prímásverseny, idén cigányprímások mérik össze a tudásukat. – Legalább harminc jelentkezőre számítunk, sok-sok hegedűs tehetség van az országban. A verseny nagy lehetőség a cigányprímások számára, itt megmutathatják muzikalitásukat, zenei tudásukat – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes prímása. 
A rendezvény végén bemutatták a különlegességeket és hagyományos ételeket egyaránt tartalmazó négyfogásos báli menüt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004