Többiek között Czóbel Béla, Márffy Ödön, Rippl-Rónai József, Mattis-Teutsch János, Fehér László alkotásaiból nyílt kiállítás a Vaszary Galériában. A Pintér Aukciósház a klasszikus-, 20. századi modern- és kortárs festményekből, szobrokból ezúttal is kivételes műtárgy anyagot válogatott össze, a Füredhez könnyen társítható Balaton, nyár, szerelem életérzés tematika jegyében.
A tárlat július 31. és augusztus 14. között tekinthető meg hétfő kivételével minden nap 10 és 22 óra között. A kiállítást záró aukciót augusztus 15-én este a Vitorlás Étteremben tartják.
A kiállított tárgyak mindegyikére licitálhatnak majd az érdeklődők, a pár ezer forintos tételek mellett lesz olyan festmény is, mint például Tóth Menyhért Pár-Család című olajfestménye, amely 12 millió forintos kikiáltási árról indul. Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat a kiállításra.
Az árverésen a részvétel ingyenes! Nézegesse az árverésen szereplő műtárgyakat. Az online aukciós katalógus itt.
Az aukció tisztán kereskedelmi jellegű, a már megszokott feltételekkel zajlik.
balatonfured.hu
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben
Balatonfured.hu
2024.07.26.
Kedves Apa, a Füred Tv riportja a Szerenádok éjszakájáról a címoldalon látható. Üdv A szerk
Bővebben