Oldal kiválasztása

Aukciós kiállítás a Vaszary Villában

Szerző: | 2015-07-31.

Többiek között Czóbel Béla, Márffy Ödön, Rippl-Rónai József, Mattis-Teutsch János, Fehér László alkotásaiból nyílt kiállítás a Vaszary Galériában. A Pintér Aukciósház a klasszikus-, 20. századi modern- és kortárs festményekből, szobrokból ezúttal is kivételes műtárgy anyagot válogatott össze, a Füredhez könnyen társítható Balaton, nyár, szerelem életérzés tematika jegyében.

A tárlat július 31. és augusztus 14. között tekinthető meg hétfő kivételével minden nap 10 és 22 óra között. A kiállítást záró aukciót augusztus 15-én este a Vitorlás Étteremben tartják.
A kiállított tárgyak mindegyikére licitálhatnak majd az érdeklődők, a pár ezer forintos tételek mellett lesz olyan festmény is, mint például Tóth Menyhért Pár-Család című olajfestménye, amely 12 millió forintos kikiáltási árról indul.  Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat a kiállításra.

Az árverésen a részvétel ingyenes! Nézegesse az árverésen szereplő műtárgyakat. Az online aukciós katalógus itt.

Az aukció tisztán kereskedelmi jellegű, a már megszokott feltételekkel zajlik.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart