Wimbledoni győzelem, aranyérem a felnőtt magyar bajnokságban, napok múlva pedig már New York, mérkőzések a US Open-en. Gálfi Dalma teniszezőt köszöntötték a városházán.
A nagy reménységből sikereket egymás után szállító sportoló lett a balatonfüredi teniszezőből. Gálfi Dalma 16 évesen már több nagyszabású versenyt és megannyi eredményt tudhat maga mögött, sőt a nyáron sporttörténelmet írt, hiszen Stollár Fannyval az oldalán megnyerte a wimbledoni nyílt teniszbajnokság junior páros versenyét. Rá egy hónapra pedig első országos bajnoki címét ünnepelhette, ráadásul úgy, hogy a háromszoros bajnok és címvédő Bukta Ágnest is legyőzte.
A füredi teniszező jelenleg a New Yorkban zajló amerikai nemzetközi teniszbajnokságra készül, ahol egyéniben és párosban indul a juniorok mezőnyében. A Grand Slam torna előtt a városházán köszöntötték a fiatal versenyzőt. A Füred tévé felvétele itt.
– Bízom benne, hogy jönnek majd az eredmények, és egy év múlva a felnőttek között is a legjobbakkal versenyezhetek – mondta Gálfi Dalma
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben