Oldal kiválasztása

Irodalom kiállítással

Szerző: | 2015-09-05.

Rendhagyó módon retrospektív fotókiállítás kísérte a Tempevölgy folyóirat új számának bemutatóját. Érdekes kordokumentumok egy mára szinte teljesen elfeledett füredi fotográfustól.

Az 1924-ben Balatonfüreden, a mai Csók utca 15. szám alatt álló Ágnes-villában született Talabér Gyula, az ötvenes években készített felvételeiből nyílt kiállítás a Vaszary Galériában. A fiatalon elhunyt alkotó képei illusztrálják a Tempevölgy folyóirat legújabb számát.

Az eredetileg kertészeti kutatóként dolgozó Talabér, az 1950-es és 1960-as évek fordulójának Balatonfüredét dokumentáló és láttató életművét kizárólag a leszármazottaknak köszönhetően ismerhetjük. Ők őrizték meg ugyanis az Ágnes-villa padlásán töredékes levelezését, fekete–fehér fényképeit, üvegnegatívjait. Talabér, bár nem foglalkozott hivatás szerűen a fotográfiával, több szakmai díjat kapott, Távolban egy fehér vitorla című képével (alább csatolva) külföldi kiállításon is szerepelt, sőt Zákonyi Ferenccel közösen az Utazás a Balaton körül Kenesétől Keszthelyig illetve a Tihanyi félsziget című, az ötvenes évek közepén megjelent diafilmekben is részben az ő felvételei láthatók.

– Már-már kommersz, de helyesebben talán egyszerűnek nevezhető témaválasztás jellemzi Talabért, teszi különösen értékessé fotói többségét a (hely)történész számára. Hiszen a korabeli Füred számos apró részletét örökítette meg, ezen felül azonban – tágabb horizontról szemlélve mindezt – nem csak a füredi élet részleteit lelhetjük fel, hanem például a manapság oly divatos retró jegyében a korai Kádár-korszak hajviseletének, ruházatának, gesztusainak is gazdag tárházát. Figyelme nem csupán a turisták által látogatott nyári Füredre terjedt ki: fotózta a település fölött meghúzódó Koloska-völgyet, a Füredhez csatolt Arács falusias házait, a kikötőben a hajókat, a halászokat és kocahorgász kisfiúkat, a hajógyári munkásokat. A fürdőteleptől feljebb a piacot, az árusokat, a hétköznapi embereket, a pályán sportoló fiatalokat. Színes mozaikok alkotják tehát füredi hagyatékának zömét – írja Katona Csaba történész tanulmányában.

Talabér Gyula elsősorban a hétköznapi élet pillanatait örökítette meg, így hagyatékának komoly helytörténeti értéke is van. Láthatjuk a korabeli divatot, a kisvárosias Füredet, az eltűnt épületeket.
– Szakmai sikerei, amelyeket 1958–1960 között aratott Talabér Gyula, azt látszanak alátámasztani, hogy komolyabb fotós karrier várhatott volna rá, ha aktivitását nem töri meg betegsége. 1961-től egészsége folyamatosan és gyorsan romlott, 1962-ben pedig fiatalon, 38 évesen elhunyt. Ilyen értelemben pályája csonka, torzóban maradt. Ám fennmaradt képei hitelesen tanúskodnak a korabeli Balatonfüred és a Balaton mindennapjairól, köszönhetően a leszármazottak gondosságának. Rövid életének vázlata pedig sajátos példaként hozható fel a 20. századi Magyarországot, ezen belül a Rákosi- és a korai Kádár-korszakot idézőn – írja Katona Csaba.

A kiállítás január 3-ig látogatható a Vaszary Galériában.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Verskoncert

2025-01-25. 18.00 Zsidó Kiválóságok Háza

Radnóti Miklós versei klezmer zenével.

Újratervezés

2025-01-17. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Dr. Almási Kitti előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart