Oldal kiválasztása

Romantikázás a parton

Szerző: | 2015-09-19.

Az 1800-as évek hangulatát eleveníti fel a rendezvényhez kapcsolódó népi- és iparművészeti kirakodóvásár, és a fesztivál kétségkívül leglátványosabb attrakciója, a  hagyományos felvonulás, hintókkal, huszárokkal.

Tíz évvel ezelőtt, az első rendezvénynek a szezon meghosszabbításán túl az volt a célja, hogy a viseletek, a korabeli zene, az irodalmi részletek,  táncok segítségével megidézze a XIX. század varázsát, a reformkor hangulatát. A látványos múltidézés idővel a város egyik meghatározó programjává vált.

Fotógaléria a felvonulásról. Katt a kis képre.
{photogallery}3320{/photogallery}

Ezúttal is díszes menet vonult végig a Szent István térről a partig. A Kisfaludy Színpadon Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a jubiláló fesztivált, mint mondta: a Romantikus Reformkor rendezvény példa arra, hogy egy város képes élni a hagyományaiból, úgy hogy hozzáteszi a saját jelenkori értékeit.
– Balatonfüred ebben mindig jó volt, hiszen itt idejekorán felismerték az értékeket, megcselekedték, amire szükség volt a sikeres élethez. Tenkovics Miksa például felismerte a helyi víz gyógyító hatását, ő építtette a fürdőházat. Ebben a városban mindig időben éltek az alkalommal, így volt ez a reformkorban is – vélekedett a miniszter.

Az idei rendezvénysorozat egyik kuriózuma Mága Zoltán hegedűművész estje volt, aki nagy klasszikusokat szólaltatott meg a koncertjén. Volt Monti -csárdás, Kék Duna keringő, Radetzky-marsch, és persze Erkeltől a Palotás.

A rendezvény egyik legérdekesebb programjaként Füred alulnézetben címmel, alternatív múltidézést tartott Katona Csaba történész. Hamiskártyások, örömlányok, kerítők, politikusok, írók és szerencselovagok – mind egy helyen, a tizenkilencedik századi Balatonfüreden. Szakítás az idealizált múlttal, a város korabeli jellegzetes figurái és a fürdőélet pátosz nélkül. Az érdeklődők az Anna-bálok bája mögött meghúzódó történetekkel, Füred kozmetikázatlan 19. századi arcával szembesülhettek. Minderről bővebben itt lehet olvasni.

Ezúttal is lesz bál az Anna Grand Hotel dísztermében, előtte grófok beszélgetésébe lehet belehallgatni. A Romantikus Reformkor teljes programja itt.

Vasárnap kihirdetik a reformkori konyha ízeit, fortélyait megidéző gasztronómiai verseny eredményét, színházi előadás keretében együtt borozgathatunk Petőfivel, lesz musical, a romantikázni vágyók pedig a Jókai nosztalgiahajón indulhatnak neki a Balatonnak vagy tehetnek egy reformkori sétát a parton.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Verskoncert

2025-01-25. 18.00 Zsidó Kiválóságok Háza

Radnóti Miklós versei klezmer zenével.

Újratervezés

2025-01-17. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Dr. Almási Kitti előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart