Átadták a Tiszta és virágos Veszprém megyéért közterület szépítési verseny díjait. Öt kategóriában osztottak díjakat, Balatonfüred lett az első a városok között.
A 14. alkalommal meghirdetett versenyre, a megyei települések mintegy harmada, összesen 62 nevezett. A versenyben résztvevő településeken a helyszíni szemléket a megyei önkormányzat munkatársai illetve képviselői tartották, a nyáron két hónapon át járták a falvakat illetve városokat.
A megyei önkormányzat területrendezési bizottsága tagjaiból álló zsűri végül a települések lélekszáma alapján felállított öt kategóriában hirdetett győztest.
A szemle során elsősorban a közterületek tisztaságát, a településkép rendezettségét, összképét vették figyelembe, de fontos szempont volt a parkok virágosítása, a közterületek gyomtalanítása, a fásítás, a köztéri bútorok állapota, a vízelvezető árkok rendezettsége valamint figyeltek a megfelelő parlagfű irtásra is.
A díjazott településeknek járó elismerő okleveleket Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adta át.
Díjazottak:
– 300 fő alatti települések: 1. Bakonyság és Ganna 2. Kékkút 3. Szentbékkálla.
– 301 és 500 fő közötti települések: 1. Balatonudvari és Paloznak 2. Lovas és Káptalantóti 3. Aszófő
– 501 és 1000 fő közötti települések: 1. Nyárád 2. Tüskevár 3. Nagygyimót
– 1001 és 3000 fő közötti települések: 1. Alsóörs 2. Csopak 3. Balatonederics
– 3001 fő feletti települések: 1. Balatonfüred 2. Pápa 3. Balatonalmádi
A városok kategóriában tíz település indult, közülük választotta meg a zsűri Balatonfüredet győztesnek.
Veszprém városa különdíjat kapott az elmúlt években véghezvitt közterületi beruházások és a zöldterületi fejlesztésekért.
balatonfured.hu
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben