A barokktól a kortársig

A Balatonfüredi Komolyzenei Esték hangversenysorozata Figula János marimba szólókoncertjével folytatódik. A gyönyörű, meleg hangú ütős hangszerről és az estről kérdeztük a zenészt.

– A marimba eredetileg mexikói, vagy afrikai hangszer?
– Az ilyen építésű marimba, mint az enyém, mexikói típus, úgy van építve, mint egy zongora. Mexikóban ez egy népi hangszer, több száz éve használják, és marimba dinasztiák vannak. Ezek olyan családok, melyeknek minden tagja marimbán játszik. Olyan ez ott,  úgy van építve, mint egy zongora.mint mondjuk nálunk a cigányzene, és az apáról fiúra szálló örökség.

– Az Ön életébe, hogy került a marimba?
–  A marimba az ütős szólóhangszerek királya. A veszprémi zeneiskolában Szerdahelyi Károly tanár úrnál ismerkedtem meg a hangszerrel, a grazi egyetemen pedig már komoly szólódarabot is kellett játszanom rajta.

– Mióta van ez a hangszer benne az európai zenei életben?
– A zenekari irodalomban a XX. századtól kezdett megjelenni elsőként a xilofon, majd a század második felében a marimba is. Mára sok marimba művész van a világon, komoly marimba versenyeket is rendeznek, vannak olyan zenészek, akik az egész életüket arra teszik fel, hogy csak ezen a hangszeren játsszanak.

– Miért, Ön más hangszereken is játszik?
– Egy ütőhangszeresnek az összes hangszeren kell tudnia játszani, ez olyan mintha egy hegedűsnek az összes vonós hangszeren kellene profi szinten játszania, és darabtól függően hol a brácsa szólamba, hol a cselló szólamba, hol a nagybőgő szólamba kellene beülnie és ott mindent tökéletesen megszólaltatnia. Én is több zenekarban, többféle ütős hangszeren játszom, klasszikus nagyzenekarokban, jazz-formációban és egy könnyűzenét játszó zenekarban is dobolok.

– Mit érdemes tudni a hangszeréről?
– Hondurasi rózsafából készült, ez az oka annak, hogy viszonylag kevés hangszer található Magyarországon, de máshol sincs sok, mert nagyon drága. Ezekből sajnos nem lehet gyakorló modellt venni, csak a profi modellt, hiszen annyira értékes a fa. Ennél jobb szólóhangszer nincs.

– A hangszer mellett egy asztalkán vannak a verők, melyekkel megüti a hanglapokat.
– Alapvetően kétféle típusú verő van: fanyelű és nádnyelű. Én a nádnyelűeket szeretem jobban, mert ennek van egy kis természetes mozgása. A fa az nagyon merev viszont precíz. Inkább vállalom a rizikót, de sokkal természetesebb érzés a nádnyelűvel játszani. A verők különböző színűek, a színek jelentik a keménységi fokokat. Csak 7-8 félét használok, mindig a darabnak, a stílusnak, a koncertteremnek megfelelően, de vannak marimba művészek, akik 20-30 félével is játszanak.

– Mit játszik legszívesebben?
– Szeretem azokat a darabokat, amiket kifejezetten erre a hangszerre írtak, komoly technikai kihívást jelentenek. A szívem csücske azonban Bach. Zseni volt, nála 2-3 ütemben van annyi zene, mint a mostani kortárs darabokban, húsz percben. Jó, ez nem mindegyikre igaz, de elég sok sematikus darab készül ma is.
Az viszont nagyon inspiráló, ha az ember egy olyan darabot játszik marimbán, ami nem erre a hangszerre íródott. Vegyünk mondjuk egy hegedű szonátát, abban rengeteg olyan dolgot kell megoldanom, amit ezen a hangszeren nem egyszerű. Nem technikai részletekre gondolok, mert eltudom játszani egy az egyben ugyanazokat a hangokat. Vannak dolgok, amiket hivatalosan ezen a hangszeren nem lehet megoldani, de mégis, az ember addig gyakorolja, addig próbál rájönni, hogy lehetne megoldani a lehetetlent, amíg ez valamilyen szinten sikerül. Hallok olyan felvételeket, ahol vannak olyan jelenségek, amik a hangszeren hivatalosan nem lehetségesek. Ez nagyon viszi előre az embert.

– A koncert címe Marimbach. Ezek szerint itt is Bachot játszik majd?
– Ez egy szójáték, de lesz Bach is, mert szeretem, és mert Bach évforduló is van, 330 éve született. A vasárnapi koncerten két remek zenész kolléga kísér majd: Kiss András a balatonfüredi zeneiskola tanára zongorán,Tóth Péter a tapolcai zeneiskola tanára pedig ütőhangszereken.

Figula János koncertje október 18-án, vasárnap, 18 órakor lesz az Anna Grand Hotelben.

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.