Oldal kiválasztása

Európa-bajnokság Füreden

Szerző: | 2015-10-26.

A Balatonfüredi Yacht Club rendezheti a Dragon vitorlás hajóosztály Európa-bajnokságát 2018-ban. A világ egyik legnépszerűbb hajóosztályának versenyére közel 80 résztvevőt várnak.

 

A magyar szakszövetség tájékoztatása szerint a Nemzetközi Dragon Szövetség (IDA) párizsi közgyűlésén a szavazás egyhangú volt, amiben nagy szerepe volt annak a ténynek, hogy szeptemberben Tim Pearson IDA-főtitkár személyesen tekintette meg a helyszínt, és nagyon elégedett volt az infrastruktúrával.

– Rendkívüli köszönet illeti a klubot, Balatonfüred városát, a pályázathoz támogatást nyújtó Hungária Yacht Clubot és a Magyar Vitorlás Szövetséget is, hiszen ez közös eredmény, mindannyiunk sikere – mondta Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.

Öt évvel ezelőtt Balatonkenesén rendezték meg az osztály Eb-jét, akkor azon 60 hajó indult.

A Magyar Dragon Szövetség 2014-ben nyerte el előzetesen a jogot arra, hogy idén versenybe szállhasson a 2018. évi Dragon Európa-bajnokság megrendezéséért. Az osztályszövetség pályázatot írt ki a hazai kluboknak, amelyet a Balatonfüredi Yacht Club nyert meg. A versenyen 60-80 résztvevő hajóval számolnak, amelyek elhelyezéséhez a BYC mellett támogatóként a Hungária Yacht Club is segítséget nyújt majd. A városa szándéknyilatkozatban jelezte, hogy támogatja az esemény megrendezését, többek között azzal is, hogy a résztvevők számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosít majd a klub közelében.

A Dragon hajóosztály a világ egyik legnépszerűbb tőkesúlyos hajóosztálya. A háromszemélyes hajó rendkívül elegáns, egyúttal – noha már kilencen éves múltra tekint vissza – vitorlázása komoly sportértéket képvisel. Talán ez az oka, hogy számos világ- és olimpiai bajnok vitorlázó ebben az osztályban folytatja pályafutását, s mellettük igen sok kiválóan vitorlázó amatőr teszi izgalmassá a világversenyeket.

balatonfured.hu/MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fut a Füred

2024-10-17. 13.30 Tagore sétány

Futás a sétányon.

Hírek, Agora

Hírek

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart