Kávézók, cukrászdák, bisztrók fogtak össze, hogy egy gasztronómiai fesztivállal megidézzék a korabeli szalonok világát, és nyüzsgést hozzanak a városba az álmoskás novemberi hétvégén.
Mert Balatonfüred nem csak a nyárról szól. Kínálat ínyenceknek, esténként lazulás és koncertek.
Hat vendéglátóhely, jó hírű kávézók, teázók és cukrászdák kezdeményezték a november 6.- 8. között zajló, hiánypótló gasztronómiai fesztivál létrejöttét, azzal a szándékkal, hogy megmutassák: a város és a Balaton ősszel is pompás időtöltési lehetőségeket nyújt.
A tervek szerint a fesztivált ezentúl minden évben megrendezik, ugyanebben az időszakban, a szüreti mulatságok és Mindenszentek után, de még a tél beállta előtt. A kezdeményezéshez a remények szerint a jövőben még több vendéglátóhely csatlakozik, hiszen a cél egyszerű és mindenki számára üdvös: felpezsdíteni a város életét.
– Ezúttal maguk a vendéglátók fogtak össze, ők szorgalmazták a program létrejöttét, aminek nagyon jó üzenete van, úgy gondolom, garancia lehet a minőségi szolgáltatásokra. A város örömmel támogatja a kezdeményezést, hiszen megint lesz egy újabb hétvége, amikor érdemes Füredre látogatni. Ebben az időszakban minden ilyen program, ami vendégeket hoz a városba, nagy érték lehet – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Hári Lenke alpolgármester, aki egyben a rendezvény házigazdája.
Dobai András úgy véli, érdemes kipróbálni, hogy egy csendes, novemberi hétvégén, minőségi kínálattal mennyi vendéget lehet a városba vonzani. Véleménye szerint a Balatoni Szalon egy jó kezdeményezés, illik Balatonfüred arculatához. Minél több ilyen lokális rendezvény kellene a városba az őszi, téli hétvégéken.
– A sport-, a gyógy-, és a konferencia turizmus jól működik a városban a szezonon túli időszakban, jó lenne, ha a gasztronómia és a borturizmus is erősödne, hiszen tudjuk, ez nagy kitörési pont lehet. Meg kell mutatnunk, hogy Balatonfüred nem kizárólag nyaralóhely, hanem egy üdülőhely, amely nemcsak a nyárról szól, érdemes ellátogatni ide máskor is – fogalmazott a Kredenc Borbisztró és a Kedves Cukrászda tulajdonosa, aki elmondta, hasonlóan gondolkodó vendéglátóhelyek fogtak most össze, a koncepció pedig egyszerű: mindenki azt vállalta magára, amihez ért, ki extra süteményeket kínál, ki ínyenceknek való ételeket, ki pedig esti lazulós hangulatot.
Az esemény fővédnöke Vinkó József a Magyar Konyha főszerkesztője. A vendéglátóhelyek más-más, de egyaránt különleges étel és ital kínálattal várják a vendégeket a hétvégén. Extra sütemények és forró italok, a legjobb borok, franciás konyha, liba ételek ínyenceknek, és persze minden nap koncertek.
balatonfured.hu
Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal
2025.05.14.
Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…
Bővebben
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben