Oldal kiválasztása

Modernizált szemétszállítás

Szerző: | 2015-12-14.

Új hulladékgyűjtő autók a városban.

Modernebb, környezetkímélőbb és halkabb lesz ezentúl a városban a hulladékgyűjtés. 143 milliós fejlesztés révén, többek között, két új hulladékszállító jármű áll szolgálatba Füreden.

2,2 milliárd forintot nyert az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Társulás az Új Széchenyi Terv pályázatán. A 95 százalékos támogatottságú projekt keretében a 158 települést felölelő hat szolgáltató, köztük a füredi Probio Zrt, jutott különböző eszközökhöz.

Balatonfüreden 143 millió forint értékben történt fejlesztés. Két darab hulladékgyűjtő és szállító járművel gazdagodott a Probio Zrt hulladékgazdálkodási cége. A két Renault jármű mellett 750 darab 240 literes hulladékgyűjtő edény, 2800 darab 120 literes gyűjtőedény valamint három darab 27 köbméteres konténer került a közszolgáltatóhoz.

A projekt keretében rendelkezésre áll egy konténermosó gépjármű is, melyet a társulás területén szolgáltatást végző hat közszolgáltató, köztük a Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. is igénybe vehet.

– A projekt célja az volt, hogy a fejlesztés harmadik ütemeként javítsuk a szolgáltatók költség-hatékonyságát, ezért a régi, elavult járműveket új, modern eszközökre cseréljük. A modern hulladékgyűjtő járművek, környezetkímélők, működésük sokkal kevesebb porral és zajjal jár, hosszútávon biztosítják a hulladékgazdálkodás fenntarthatóságát- mondta Farkas László, az Észak-balatoni hulladékgazdálkodási társulás menedzsere.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.05.07.

Az Árokszőlő úton van egy kiégett utcai lámpa. A szomszéd decemberben már bejelentette, de azóta sem történt meg a javítás.…

M.E.

2025.05.06.

Az aszfaltozás a városban nagyon nehézkesen halad! A 71-es főút Petőfi Sándor utcában, a balatonarácsi vasútállomással szemben! 2 hónapja nem…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart