Oldal kiválasztása

Füredi borász is jelölt

Szerző: | 2016-01-13.

Feil József borászt is jelölték a rangos szakmai díjra.

A Figula Pincészet a borászatnál több, mint egy évtizede dolgozó Feil József borászt jelölte az idei Gál Tibor Emlékdíjra. Az országosan is komoly szakmai elismerést jelentő díjra többek között ifj. Szepsy István, ifj. Takler Ferenc valamint Jekl Béla is jelölt. Erős a mezőny, de van esély a győzelemre. Itt lehet szavazni a jelöltre.

– Ez a díj egy nagyon komoly megtiszteltetés, József pedig a legfontosabb kollégám. Együtt végeztünk az egyetemen, ő azóta mellettünk dolgozik. Borzasztóan tisztelem, becsülöm amiért velünk maradt, sőt itt alapított családot, velünk képzeli el a jövőjét. A mai világban ritka az ilyen; tudással, tapasztalattal, referenciával ő válogathatna a munkahelyek közül. Józsi szinte a másik felem: ha én nem vagyok a pince közelében, de ő igen, akkor teljesen nyugodt vagyok, mert tudom, hogy ő is éppen olyan precizitással teszi itt a dolgát, mint ahogy tette az édesapám, teszi édesanyám vagy én – vélekedik Figula Mihály.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Űrkongresszus

2025-11-12. 09.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Előadások, faültetés.

IV. Runpunch

2025-11-09. 07.00 Kisfaludy Galéria

Családi futóverseny.

Márton-nap

2025-11-08. 17.00 Arácsi Népház

Újbor ceremónia.

Ellopott gyermekkor

2025-11-08. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Bibók Bea előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

Elhunyt Erdei László

Elhunyt Erdei László az egykori Balatonfüredi Szolgáltató Ipartestület alelnöke.

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

ami sok, az sok!!!

2025.10.25.

Tudna valaki értelmes választ adni, hogy mi folyik már több mint egy éve a Köztársaság lakótelep környékén? Legalább négyszer ásták…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart