Oldal kiválasztása

Füred az Utazás kiállításon

Szerző: | 2016-02-23.

A város idén is részt vesz Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét, az Utazás kiállításon. Balatonfüred ezúttal két külön standon kínálja szolgáltatásait és programjait.

Idén március 03. és 06. között rendezik meg az ország legnagyobb turisztikai vásárát. A látogatók 20 ezer négyzetméteren válogathatnak a kiállítók kínálatai között. A Hungexpo területén rendezendő kiállítás belföldi díszvendége Budapest, míg a külföldi Brazília illetve Kína lesz.
A kiállításon több szakmai programot is szerveznek, közel 40 ezer látogatóra számítanak, akik 15 százaléka, a korábbi tapasztalatok szerint, már a helyszínen lefoglalja az utazását, és több mint 60 százaléka a rendezvényen gyűjt információt utazásához.

Az idei év meghatározó eseménye a Rio de Janeiro-i olimpia, így ennek jegyében telik a kiállítás is. Népszerű sportágak, sportolók, a nagyközönség kedvencei kapnak majd szerepet a kiállításon, ahol a riói karnevált is megidézik. Karneváli autók, táncosok várják a látogatókat, és több program kíséretében hazai és nemzetközi karneválok, fesztiválok is megelevenednek a kiállításon.

Balatonfüred a Balaton Régió közös standján jelenik meg két pulttal. Az egyiken a Tourinform iroda kínálja a város szolgáltatásait, a másikon pedig a helyi turisztikai egyesületi tagjai, mint társkiállítók mutatják be tevékenységüket.
Mivel tavaly a város a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny turisztikai különdíjasa lett, az idei kiállításon a Magyar Turizmus Zrt. a központi standján egy ajándék pultot biztosít Fürednek. Itt a város kulturális programkínálatát, kiállítóhelyeit, rendezvényeit, a tartalmas időtöltés lehetőségeit népszerűsíti a Füredkult Kft. Az érdeklődők virág illatú friss füredi bort kóstolhatnak, a városhoz köthető kvíz játékon vehetnek részt és nyerhetnek belépőjegyet a füredi intézmények kiállításaira illetve egyéb programjaira.

Addig is itt olvasható a város éves programkínálata.

2016 a Gasztroélmények Éve, ennek kapcsán központi helyet kapnak a szabadtéri gasztro-rendezvények, piknikek, igényes borbemutatók és ízletes ételspecialitások is. Gasztronómiában és a hozzá kapcsolódó rendezvényekben Balatonfüred eddig is élen járt, ezúttal a kiállításon tovább népszerűsítheti a város az ehhez kapcsolódó programjait.

A Magyar Turizmus Zrt. rekordévként értékeli a 2015-ös évet az idelátogató turisták szempontjából; az év első felében a világátlag több mint négyszeresével, 17,5 százalékkal nőtt a Magyarországra érkező külföldi turisták száma. A Turisztikai Világszervezet jelentésében hasonló növekedést egyetlen közép-európai országban sem regisztráltak.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint közel tíz százalékkal nőtt a városban regisztrált vendégéjszakák száma, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma 13 százalékos növekedést mutat. Az országban továbbra is Budapesten kívül a Balaton az egyik legkedveltebb utazási cél, a régióban egyértelműen Balatonfüreden nőtt a legjelentősebben a vendégforgalom az elmúlt évekhez képest. A legnépszerűbb üdülőhely a Balaton régióban idén is Balatonfüred és Siófok volt, de kedvelt Hajdúszoboszló és Hévíz is.

Az elmúlt években bebizonyosodott, azok a tóparti települések népszerűek, ahol a strandolás mellett színvonalas programokat, kulturális és gasztronómiai rendezvényeket is kínálnak a turistáknak. Ez az irány lehet a kitörési pont 2016-ban is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
június 06 - június 12
  • 06
    Nincsenek események
  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    10:00 -22:00
    2022.06.09-2022.06.12
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál

    18:00 -19:00
    2022.06.09-2022.06.12
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Ünnepi könyvhét, koncertek, borkóstolók.

  • 10

    Balatoni Gin Fesztivál

    17:00 -23:00
    2022.06.10-2022.06.11
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Első Balatoni Gin Fesztivál.

  • 11
    Nincsenek események
  • 12
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004