Megkezdődött a szezon – Emelkedtek a hajózási árak

Befutott az első hajó Füredre, megkezdődött a 170. balatoni hajózási szezon. Új menetrend, kibővült programok illetve szolgáltatások, és áremelés – ezt kínálja az idei évre a balatoni hajózási társaság. A BAHART az elmúlt két évhez hasonló, kimagasló forgalmat remél – hangzott el az ünnepségen.

– Fontos, hogy itt állunk együtt és fogadjuk a déli part delegációját, mert mindez szimbolizálja a két part, a balatoni régió együvé tartozását. Soha nem látott fejlesztések indulhatnak meg a térségben, a Balaton fejlődni fog, ez mindannyiunk, az itt élők, a dolgozók és az idelátogató turisták érdeke is – mondta a Hajókikötőben tartott megnyitó beszédében dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere.

Fotógaléria, katt a kis képre.
{photogallery}3559{/photogallery}

A balatoni hajózási szezont, a hagyományoknak megfelelően idén is, húsvét hétvégéjén, az első hajó Füredre való befutása nyitotta meg. A szemerkélő eső dacára sokan várták a füredi mólón a megújult Siófok katamaránt.

Az önkormányzatok tulajdonában lévő hajózási társaság az új menetrendjében kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tóparti rendezvények hajóval is megközelíthetőek legyenek, illetve egyedi járatokkal a főszezonon kívül is elérhetőek legyenek a települések. A főszezonban lesznek késő esti hajójáratok is, és bevonják a menetrendi hajózásba a cég gyorshajóit.

Újdonság, hogy Varázshajó névvel gyerekhajó program indul, de borkóstolással egybekötött sétahajók is lesznek és rendszeresen kifut a tóra a Balatoni Minimax Gyerekhajó is. A legfrekventáltabb Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon a hajókra telepített utastájékoztató rendszer is elérhető lesz, a nyártól pedig minden hajón és kikötőkben ingyenes wifi szolgáltatást biztosítanak.

A BAHART az elmúlt három évben nem emelt árakat, idén azonban lesz jegyáremelkedés, (útvonalanként 100-200 forintos pluszköltséggel kell számolni) sőt új díjzónákat alakítottak ki. Online jegyvásárlásra azonban továbbra sincs lehetőség.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója kiemelte: 170 éve végzik a balatoni hajózást, kötelességük tovább vinni a hagyományokat egyben megfelelni az újabb igényeknek.
– Az a feladatunk, hogy korszerű, modern vállalat legyünk. Kihajóztunk, remélem a változások már idén érzékelhetőek lesznek a hajókon, a kikötőkben és a szolgáltatásaink minőségében – mondta a vezérigazgató.

A parton köszöntőt mondott még Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke, dr. Lengyel Róbert, Siófok-, és Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere.

A társaság 22 kikötőjében 24 személyhajó, továbbá 4 komp közlekedik majd. A szezon egyik újdonsága a teljesen átalakított és akadálymentesített Siófok katamarán. Ezentúl naponta indulnak hajók Siófok-Balatonfüred-Tihany illetve Fonyód-Badacsony útvonalon, sétahajózni lehet Balatonfüreden, Keszthelyen és Siófokon. Programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulások várják a vendégeket, júniustól pedig diszkóhajók is közlekednek.

A jegyáremelés mellett minden korábbi kedvezmény idén is él. Lesz családi jegy, amely két felnőtt és két gyermek kedvezményes hajózását teszi lehetővé. A megnövekedett kerékpáros igény kielégítésére bevezették a gyorshajón is a kerékpárjegyet. Évente átlagosan négyszázezren utaznak a hajókon, a társaság azt reméli, idén több utas lesz majd.
A balatoni kompárak nem változnak és már március 25-től 40 percenként közlekedik a komp Szántód és Tihany között.

Az ünnepségen a Balatonfüred Koncert Fúvószenekar adott térzenét, a Siófoki Férfi Dalkör Egyesület és a Balatonfüred Néptánc Együttes adott műsort.
A ceremóniát követően a zsúfolásig telt Siófok katamarán, ingyenes sétaútra indult.

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.