Idén először Balatonfüreden rendezik meg a népszerű, tizenöt éves hagyományra visszatekintő, májusi, szezonnyitó hegyikerékpáros maratont.
A rendezvényt eddig Budapesten a Hármashatár hegyen, Buda Maraton néven rendezték meg, ez az első alkalom, hogy a fővároson kívül próbálhatják ki magukat a terep biciklisek.
A rajt – cél terület ezúttal Balatonfüreden a vásárcsarnoknál lesz, a körpálya innen kiindulva vezet el Füred erdei útjaira, de a versenyzők érintik Balatonszőlőst, Hidegkutat és Veszprémfajszot is. A versenyen 25-, és 50 km-es távokon lehet indulni.
A verseny fő célja: népszerűsíteni a hegyi, és terepkerékpáros turizmust a Balaton térségében, amely az elő-, és az utószezonban is kitűnő lehetőség az aktív időtöltésre. A balatoni bringa körúttól letérve ugyanis számos természeti értékek ismerhetnek meg a kalandra vágyó kerékpárosok. A pazar látványt kínáló kilátók, a különleges természeti látványosságok, a hangulatos kis települések, a boros pincék mind elérhetők kerékpárral, jól járható erdei utakon is.
A versenyre április 15-ig kedvezményesen lehet előnevezni a sportaktiv.hu honlapon. Helyszíni nevezés a verseny napján május 1-én, vasárnap, 8 – 11 óra között lehetséges. Rajt 12 órakor.
balatonfured.hu







antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben
Bagóstopp
2025.11.01.
Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…
Bővebben