A város az ország sztártelepülései között. A balatoni nyaralók itt a legdrágábbak.
A nyaralók piacát is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, a múlt évhez képest emelkedtek az árak és nőtt a forgalom. Ugyanakkor a vevők jó alkupozícióban vannak, lejjebb szoríthatják a végleges vételárat – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Az idén január és április között a nyaralók átlagos négyzetméterára országos átlagban a kínálati piacon 188 ezer forint volt, ami 6,2 százalékos drágulásnak felel meg éves összevetésben. Az áremelkedés mellett az is a nyaralók piacának élénkülésére utal, hogy már az idén több nyaralót adhattak el a tulajdonosok, mint a múlt év egészében – áll az ingatlan.com több mint 12 ezer hirdetés adatait feldolgozó elemzésében.
– Az átlagárakban jelentős a szórás, több százezer forintos különbség is lehet a nyaralók átlagos négyzetméterára között attól függően, hol helyezkednek el az országban. Három népszerű terület emelhető ki a nyaralópiacon belül. A Balaton déli partja, az északi part miatt Veszprém megye, valamint a Dunakanyar közelében lévő ingatlanok – összegzett Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Veszprém megyében az idén a nyaralók átlagos négyzetméterára 239 ezer forint volt, ami 5 százalékos drágulást jelent éves szinten. Somogy megyében 9 százalékkal 237 ezerre nőttek az árak, Pest megyében pedig szintén 9 százalékos áremelkedés eredményeként 188 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár a nyaralóknál – közölte a szakember.
Balatonfüreden a tavalyi 350 ezer forintról mintegy 400 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak. Siófokon a tavalyi 260 ezer forint körüli szintről 290-350 ezer forintos sávba került az eladó nyaralók és lakások többsége, de akad ennél magasabb négyzetméterár is a városban. Balatonalmádi ugyanakkor viszonylag stabil eredményt ért el: az átlagos négyzetméterárak idén is 275 ezer forint körül mozogtak.
Összességében az egyértelműen látszik, hogy a nyaralókat is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, igaz, az árakban településenként változó a helyzet. Az élénk belföldi turizmus és a növekvő ingatlanpiaci forgalom a következő hónapokra is mérsékelt árnövekedést jeleznek előre. A vevők számára azonban fontos lehet: mindenképpen érdemes alkudozniuk, mert például a balatoni nyaralók esetében a végleges kínálati ár az eredetileg meghirdetettnél akár 3-6 százalékkal is alacsonyabb lehet.
balatonfured.hu/mfor.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben