Oldal kiválasztása

Kékszalag utcabállal

Szerző: | 2016-05-25.

Idén július 14-én indul a 48. Kékszalag Nagydíj, amelyen mintegy hatszáz hajó részvételére számít a Magyar Vitorlás Szövetség. Minden eddiginél több külföldi vitorlázó áll majd rajthoz.

A Magyar Vitorlás Szövetség tavaly megállapodást kötött Európa másik két nagy tókerülő versenyének, a Genfi-tavi Bol d’Ornak és a Garda-tavon zajló Centomigliának a szervezőivel, így minden eddiginél több külföldi indulót várnak Balatonfüredre.

– A tavalyi tizenkét külföldi nevezettel szemben idén huszonöt határon túlról érkező csapatra számítok – mondta Holczhauser András, az MVSZ főtitkára a verseny sajtótájékoztatón.
A 155 kilométeres Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon a csúcsot a Fifty-Fifty nevű kétárbocos, kéttestű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc alatt ért célba. A magyar fejlesztésű vitorlás ezúttal is az esélyesek közé tartozik, akárcsak a címvédő svájci Safram, valamint a többi katamarán (RSM-DTM Hungary, Black Jack, extrém 40-esek), illetve a 11-szeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette Cellum.

A júliusi versenyen összesen 26 hajóosztályban hirdetnek majd bajnokot. Az idei Kékszalag egyik újdonsága, hogy okostelefonon minden hajó útja folyamatosan nyomon követhető lesz.

A Kékszalaghoz kapcsolódó események sorát a Fehér Szalag nyitja, majd július 13-án, szerdán rendezik meg az utánpótlás számára kiírt Kékpántlikát. Lesz éjszakai futam, amelyen a magyar vitorlázás legjobbjai szállnak vízre a parttól néhány méterre, reflektorokkal megvilágított pályán, majd a fesztivált a 2szalag katamarán nagydíj zárja szombaton. A parti rendezvények között bemutatkoznak a vitorlás iskolák, megválasztják a Kékszalag éttermét, a sétányt ezúttal is benépesítik a VinceBalaton standjai és utcabált is rendeznek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal

2025.05.14.

Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart