Oldal kiválasztása

Füredi strandok sorban állás nélkül

Szerző: | 2016-05-29.

Kinyitottak a füredi strandok. Az Esterházyn és a Kisfaludyn is történtek kisebb-nagyobb fejlesztések. A Balaton már helyenként 23 fokos, egyre többen vannak a strandokon.

Május 28-án, szombaton nyitottak ki először a városi strandok pénztárai. A Kisfaludy strandot a tavalyi árakon lehet látogatni, megmarad a füredi lakosok számára kedvezményes 500 forintos bérlet is. Az Esterházyn egyelőre nincs emelés, majd a főszenzontól száz forinttal emelik a felnőtt belépők árát, így 1100 forint egy felnőtt és 650 forint a gyermek jegy, a Kisfaludyn ugyanez 700-, illetve 450 forintba kerül.

– Mintegy tíz millió forintot költöttünk a két strand korszerűsítésére. Parkosítottunk, új napvitorlákat szereltünk fel és újdonságként lehetővé tesszük a mobil telefonnal történő jegyvásárlást is. Mindkét strandon az okostelefonos alkalmazás révén sorban állás nélkül lehet majd bejutni a fürdőkbe – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a strandokat fenntartó Probio Zrt. igazgatója.
A Kisfaludy strandnál marad az ingyenes, nagy befogadóképességű parkoló, hiszen a 450 férőhelyes aszfaltos burkolatú parkoló mellett idén is rendelkezésre áll az egykori vendégcirkuszi terület valamint további ingatlanok, így összességében 1500 ingyenes parkolóhely várja a strandra látogató fürdőzőket – tette hozzá az igazgató.

Az eddig megszokott szolgáltatások mindkét strandon üzemelnek idén is, így egyebek mellett élményfürdő, gyerek élménymedence, vízi sportfelszerelések, ingyen vízicsúszda, minigolf pálya, strandkönyvtár valamint ingyenes Wifi várja a látogatókat.

Továbbra is él az ingyenes kedvezménykártya, amelyet a Balatonfüredre illetve térségébe érkező vendégek vehetnek igénybe. A Balaton Best Card (BBC) térségi – Balatonalmádi, Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Csopak, Balatonfüred és Tihany – kedvezménykártyát ingyenesen kapják meg azok a turisták, akik a Balaton Best partnerének számító szálláshelyen töltenek el minimum egy éjszakát. A füredi szállásadók listája itt.
A szállásadónál kérhető BBC kártyával számos kedvezmény mellett a strandok látogatása is olcsóbb, az első négy napon 40 százalékos kedvezménnyel használhatók a fürdők, a további napokon pedig ingyenes strandolást biztosít az említett településeken.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Jókai-napok

2025-05-02. 14.30 Jókai Emlékház

Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

Károly

2025.04.29.

Balatonfüreden a lakótelepen újabban nem divat fűvet nyírni! Térdig ér a gaz és televan kullancsal!

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart