Sült hal és bor a kínálat a Tagore sétányon álló pavilonokban, tele a part és a stég is. Többen mondogatják, hogy itt a Borhetek, pedig csak a Balatoni Hal- és Borünnep kezdődött el.
– A táj két legősibb mesterségének, a halászatnak és a borászatnak az ünnepe a mai. Ezek tették élhetővé és szerethetővé ezt a tájat, adtak megélhetést és egyben okot az örömre. Kristóf Attila közelmúltban elhunyt újságíró ötlete volt ez a rendezvény, 14. alkalommal vagyunk itt, külön öröm, hogy a programok ezreket vonzanak a térségbe – mondta Bóka István polgármester megnyitó beszédében.
A polgármester külön köszöntötte Balatonfüred testvérvárosának, Opatijának küldöttségét. Mint fogalmazott, a két település között hosszú évek óta szoros a kapcsolat, amely évről évre új lendületet kap.
Az ünnepélyes megnyitón, amelyen Szalóki Ági énekes is fellépett, Korzenszky Richárd tihanyi perjel áldását adta a bor és a gasztronómia ünnepére. Hangsúlyozta: ki kell törnünk a földhözragadt életünkből, ehhez kellenek az ilyen ünnepek. Kellenek események, amelyeknek együtt tudunk örülni.
Fotógaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}3707{/photogallery}
A 14. alkalommal megrendezett program ezúttal is a bor- és gasztronómia jegyében zajlik. Vannak helyi borászok, kitelepült a Jásdi-, a Hudák-, a Koczor-, a Mészáros- és a Csiszár Pince, illetve a Lídia Borház, vendégként pedig a szekszárdi borvidék nedűi kóstolhatók. Így aztán a nehéz vörösöktől, a rozékon át az olaszrizlingekig, minden van a parton. A telhetetleneknek lesz ingyen borozás is, szombaton 18 órakor Nagy koccintás a sétányon.
A borok mellé balatoni hal dukál, – meg is találhatók a klasszikusok, a keszeg és a süllő, de vannak különlegességek is például a Malackrumpli-Biobalaton standján, és ígéretesen néz ki a sajtmanufaktúra kínálata is.
Még egész hétvégén tart a gasztro fesztivál, de közben lesz Sárkányhajó roadshow, Gitárfesztivál megnyitó, és ingyenes koncertek a parton. Idén is csatlakozott a rendezvényhez Tihany, Csopak és Paloznak is.
A vasárnapig tartó esemény részletes programja itt.
balatonfured.hu
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben