A tragikusan fiatalon, tavaly elhunyt válogatott labdarúgó, Fülöp Márton emlékére kapustábort szerveztek Füreden. Király Gábor is megemlékezett egykori barátjáról.
Tehetséges, sportoló fiatalok felkarolását is szolgálja a Fülöp Márton Alapítvány. A hosszan tartó betegség után tavaly elhunyt volt válogatott labdarúgó emlékére a civil szervezet és a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club hagyományteremtő jelleggel szervezett júniusban kapustábort Balatonarácson.
A 33 évesen elhunyt, válogatott hálóőr, Fülöp Márton édesapja, Fülöp Ferenc korábbi kiváló labdarúgó elmondása szerint az alapítvány három fő célt szolgál. – Egyrészt azokból a javakból, amit Marci a jövő generációjának szánt, szeretnénk segíteni a tehetséges kapusok tanulását, sportolását. Ösztöndíjat biztosítanánk számukra, illetve olyan eseményeket szervezünk a jövőben, ahol megmutathatják a tudásukat – mondta az MTK korábbi igazgatója.
A másik terület az egészségügy, mivel daganatos betegségben szenvedők támogatásával is foglalkozik majd a civil szervezet. A harmadik profil az oktatás, ami kőbányai általános és középiskolák segítésében, táborok szervezésében, tanulmányi versenyek rendezésében, oktatási segédeszközök beszerzésében nyilvánul majd meg.
A Fülöp Márton Alapítványnak kuratóriumi tagja Fülöp Ferenc mellett dr. Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) elnöke, valamint Király Gábor és Juhász Roland, a két válogatott labdarúgó. Az alapítvány a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) és Balatonfüredi Utánpótlás Sport Clubbal (BUSC) együttműködésben idén június 27. és július 1. között kapustábort rendezett 15-16 éves labdarúgók számára az arácsi sporttelepen.
– Megtiszteltetés számunkra, hogy Márton családjának felkérésére részt vehetünk a tábor megszervezésében. A labdarúgó szakszövetség megyei igazgatóságai jelölték ki azokat a fiatalokat, akiket vendégül látunk egy hétig a városban. A térítésmentes, bentlakásos táborban olyan neves kapusedzők foglalkoznak a fiatalokkal, mint Kakas László, Babócsy András, Kövesfalvi István vagy Borsos Vilmos. A felkészítői csapat vezetője Gujdár Sándor. A szakmai munka mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy az ország különböző pontjairól érkező gyerekek megismerjék Balatonfüredet és környékét. A sportfoglalkozások mellett számos kulturális és szabadidős programot is szervezünk a Füreden táborozó kapusnövendékeknek – válaszolta kérdésünkre Makó István, a BUSC ügyvezetője.
Az ötnapos eseményre meghívást kapott a balatonfüredi utánpótlás-nevelő klub tehetséges játékosa, Dávid Áron is, aki társaival együtt találkozhatott a labdarúgó Európa-bajnokságról hazaérkező Juhász Rolanddal és Király Gáborral. A nemzeti válogatott két kiválósága – a franciaországi élménybeszámoló mellett -, számos jó tanáccsal is ellátta az utódokat. Király Gábor kiemelte, hogy a tehetség ugyan lényeges adottság, ugyanakkor alázatos és kitartó munkavégzés nélkül nem elegendő a sikerhez.
A tábor zárásaként Király Gábor és a résztvevők emlékfát ültettek a sporttelepen.
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben